2024. már. 28., csütörtök
Gólnélküli döntetlen a főpróbán

Gólnélküli döntetlen a főpróbán

2017.7.22. 13:43
Szilvássy József
Őry Tibor

Harmadik felkészülési mérkőzésén sem sikerült győznie az STK Somorja labdarúgó csapatának, habár a rekkenő hőségben szombat délelőtt lejátszott találkozón főleg az első félidőben javuló teljesítményt nyújtott a Credobus Mosonmagyaróvár ellen.

Az első játékrészben Pančík szerezhetett volna vezetést, de a kapus hárított. Szünet után többet veszélyeztettek a vendégek, a 73.percben Tóth Milán közelről a hálóba talált, de a partjelző lest jelzett, ezért maradt a gólnélküli döntetlen.Még el sem kezdődött a bajnokság, de már négy sérült játékosunk van: Pončák részleges izomszalag-szakadást, Pato pedig súlyos vállsérülést szenvedett egy hete Olomoucban. Mindketten legalább egy hónapra kidőltek. Nincs még rendben Králik Csaba és Ľubomír Mezovský sem, ők talán jövő vasárnapra felépülnek. Pato kiesésével viszont nincs igazi befejező csatárunk, ezért a DAC Dunaszerdahely együttesében is szerepelt Sablert szeretnénk leigazolni. A II.labdarúgó liga nyitányán nem szombaton, hanem vasárnap, július 30-án játszunk a pomléi stadionban az újonc Tőketerebes ellen. A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik.

A szombati mérkőzésen pályára léptek:

Hajdúch (46.Veber) – Marić , Horváth (46. Schutz), Štrbák (70.Dimas), Fuják (60. Ozogány) – Nascimento, Igor Juliao – Breno, Fernando Neto, Šmehyl – Pančík

Mosonmagyaróvár Kokas-Bohner,Szépe, Markosz, Juhász –Schmatovich, Zsirai-Laki-Lőrinczy,Tóth M, Zsigmond.

A második félidőben játszott: Boros, Bartos, Katona,Huszárik, Mikus,Sárközi

 

Copyright © 2024 Somorjai