2024. júl. 21., vasárnap
Hajdúch

Újabb zakót kaptunk...FC Petržalka – STK Fluminense Somorja 3:0

2018.8.14. 07:52
Szilvássy József, Jakub Mihalik
Őry Tibor

Halvány teljesítményt nyújtva, újabb vereséget szenvedtünk a II.labdarúgó liga 4.fordulójában.ezúttal az egyik újon otthonában.

Jobban kezdtek a hazaiak, akik az egyik szögletrúgásukat majdnem vezető góllal fejezték be, de fejest Hajdúch kiváló reflexsszel hárította. A 13. percben  John indította Eullert, aki egyedül tört kapura, de gyenge lövését védeni tudta a hazai hálóőr. Néhány másodperccel később Matheus Pato került ugyanilyen helyzetbe, ám  a befejezés is ugyanolyan gyatra volt, mint az előző próbálkozásunk. A 20. Perben  Hruška ügyesen lépte át a beadást, amely  Sablerhoz került, de ő szintén gyengén lőtt kapura. A három kihagyott  ziccerünk után  büntettek a vendéglátók, akiknek mintegy húsz méterről leadott  jól helyezett lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. Hajdúch hiába vetődött.  Szünet után is a vendéglátók diktálták az iramot  és két jól sikerült fejessel 3:0- ra húztak el.. „Nem tudtunk szakítani ezúttal sem rossz szokásunkkal, ugyanis egyenlő állásnál több gólhelyzetet hagytunk ki, mert nem volt kellő erő a lövéseinkben. Össszességében elmondhatom, hogy a korábbi hetekben nyújtott teljesítményünkhöz képest vasárnap délelőtt  gyengén játszottunk.Mielőbb okulnunk kell hibáinkból, amelyeket sürgősen ki kell javítanunk, mert csak igy térhetünk vissza a győzelmi hullámhosszra“ --értékelte a látottakat Gustavo Leal

Erre legközelebb szombaton lesz lehetőségünk, amikor odahaza a Dunbica együttesét fogadjuk.

Hajrá Somorja!

FC Petržalka – STK Fluminense Šamorín 3:0 (1:0)

Gólkövők: 27. Vician, 53. Gašparovič, 65. Prekop

Sárga lapok: Nemec, Kavoň, Prekop, Lády – Pončák, Čunta

Játékvezető: Richard Sedlár

Az STK felállítása : Hajdúch – John, Pončák, Štrbák, Čunta (56. Šmehyl) – Mezovský, Guilherme (56. Fujak), Matheus Pato – Euller (81. Almaský), Sabler, Hruška

Hajdúch

Hajdúch  háromszor tehetetlen volt.

(Őry Tibor felvétele)

 

 

 

 

Copyright © 2024 Somorjai