2021. nov. 28., vasárnap - Stefánia
vlak

Újabb panasz a déli vasúti pályázat ellen

2020.2.18. 08:29
ujszo.com

A ZSSK is visszalépett a Pozsony-Komárom-Dunaszerdahely szakaszra kiírt nyilvános pályázattól.

Bonyolódik a Pozsony-Dunaszerdahely-Komárom vasúti vonal új üzemeltetőjére kiírt versenypályázat. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) a hétvégén bejelentette, hogy visszalép a versenytől, amelynek eredményét az eredeti tervek szerint már ki kellett volna értékelni. A minisztérium szerint nincs baj a pályázattal.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Az év végén lejár a RegioJet cseh közlekedési magántársaság szerződése, amely 2012-től jár a szakaszon. A közlekedésügyi minisztérium tavaly ősszel hirdetett nyilvános versenypályázatot, amelyet november 1-én zártak le. Karolína Ducká a tárca szóvivője korábban azt közölte, hogy a pályázat második köre január végén zárul, néhány nappal ezután pedig kihirdetik a nyertest. Ez azóta sem történt meg.

Ötből három

A déli vonal volt a második olyan szakasz, amelynek üzemeltetőjére a vasúti liberalizáció keretében nyilvános versenypályázatot hirdettek. Öt társaság jelentkezett a versenyre, köztük a ZSSK, a RegioJet, valamint a Yosaria Trains. A tervek szerint a tárca tízéves szerződést kötne az új üzemeltetővel. A Yosaria Trains még decemberben közölte, hogy diszkriminatívnak tartják a pályázat feltételeit, ezért panaszt emelnek ellene. Most pedig a ZSSK is bejelentette, hogy visszalép a versenytől.

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2021 Somorjai