2021. máj. 11., kedd - Ferenc
Szombaton Somorján faültetési akció

Szombaton Somorján faültetési akció

2019.9.27. 05:00
Vladimír Gábor

A Duna utcán szombaton 12 facsemete kerül kiültetésre egy önkéntes akció keretén belül.

Kovács Roland városi képviselő kezdeményezésére faültetési akcióra kerül sor. Az önkéntes akció segítői Mirka Ollé, az akcióba segítőként bekapcsolódott a csölösztői ABIES kertészet is.

Kovács Roland elmondása szerint a területet és a fafajtákat a városi hivatal határozta meg szakértőkkel való konzultáció után. Az önkéntesek, akik a szombati akcióhoz csatlakoztak, saját költségen vásárolták a facsemetéket,  az ABIES cég vállalta a szállítást mi pedig az ültetést.  Az ABIES kertészet továbbá minden facsemete mellé támogatásként adott egy-egy karót és rögzítőszalagot.

Első alkalommal kerül ilyen akcióra sor, így monitorozni fogják az esetleges hibákat is.  Bízunk benne, hogy  pozitív visszhangja lesz a faültetési akciónak, és még az ősszel  lesz folytatása.  Kovács Roland hozzátette, nem elég a fakivágásokat kritizálni, tettek kellenek a városunkban.

Copyright © 2021 Somorjai