2024. ápr. 18., csütörtök
Színes, táncos kulturális élet Somorján

Színes, táncos kulturális élet Somorján

2021.8.23. 07:33
ujszo.com

 A héten újra elkezdődtek a próbák a Csali és a Csalló Néptáncegyüttesekben. A Fölszállott a páva tévés tehetségkutató műsorban igazán ismertté vált együttes már több mint negyven éve a somorjai és a szlovákiai magyar kulturális élet szerves része.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Nyáron kevés fellépést vállalnak, idén csak Zselízen, az Országos Népművészeti Fesztiválon adnak műsort a táncosok. A nyári szünet mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a pandémia miatti korlátozások enyhítése után, csak májustól tudtak kisebb létszámú próbákat tartani az öt csoportból álló, mintegy száznyolcvan gyereket táncoltató együttesben.

Óvodától az egyetemig

A Csali és a Csalló Néptáncegyüttesek a tagok egész gyerekkorát felölelik, hiszen óvodástól egészen az egyetemi tanulmányaik kezdetéig több korcsoportban táncolhatnak együtt a gyerekek. Az Iciripiciri Csaliban az óvodás és az elsős gyerekek tanulják meg a néptánc alapjait, majd a Pici Csaliban folytathatják egészen negyedikes korukig. Innen már felső tagozatosokként a Kis Csaliba kerülnek. Az alapiskolából elballagókat a Nagy Csaliban várják. A Csalló Néptáncegyüttesben pedig a fiatal felnőttek kapnak teret. A Covid-19 és a világjárvány miatti korlátozások jelentősen rányomták a bélyegüket az együttes életére, a létszámon azonban ez nem látszik meg. A kicsik érdeklődése viszonylag állandó, a nagyobb korcsportokban azonban már sokszor döntéshelyzetbe kerülnek a gyerekek a sportlehetőségek és a tánc között.

Nagy feladat

Nagy Myrtil, a Csali vezetője és a városi művelődési központ igazgatója elmondta, hogy a karanténidőszakban minden héten küldtek házi feladatot a gyerekeknek, ez azonban nem pótolta a személyes találkozásokat. „Visszaesett a gyerekek kondíciója, mert szinte egész nap a számítógép előtt ültek. Még nem tudtuk elérni a tavaly februári, pandémia előtti szintet, ehhez még sok munka kellˮ – jegyezte meg az igazgató. Júniustól kezdődtek csak el az igazi próbák. Előtte néhány hétig legfeljebb hatos csoportokban dolgozhattak a gyerekkel, aminek előnye az volt, hogy nagyobb figyelmet tudtak fordítani az egyéni fejlesztésre.

 

További információt ITT OLVASHAT.

 

Copyright © 2024 Somorjai