2024. okt. 11., péntek
Somorján ünnepelték az anyanyelv határtalanságát

Somorján ünnepelték az anyanyelv határtalanságát

2022.4.22. 08:05
ujszo.com

Kedden kezdődött a Magyar nyelv hete. Idén először a határon túl, Somorján nyitották meg az országos rendezvényt, amelynek programsorozata keretében Buzitán és Kassán is szerveznek eseményeket.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

„Anyanyelvünk határtalan” – hirdeti a Magyar nyelv hete idei jelmondata, az Anyanyelvápolók Szövetsége 56. alkalommal rendezi meg a programsorozatot, amelynek megnyitóját a Somorjai Városi Művelődési Központ bábtermében tartották meg kedden. A tehetséges helyi diákok műsora után Bárdos Gyula a Csemadok elnöke köszöntötte a jelenlévőket és megköszönte, hogy a Csemadok társszervezőként bekapcsolódhat a patinás eseménysorozatba. „Magyar nemzetünk egyik fő ismérve a magyar nyelvünk, amely összeköt bennünket. Nekünk, számbeli kisebbségben élőknek a létünket, megmaradásunkat jelenti az anyanyelvünk“– jelentette ki Bárdos Gyula, aki az iskolai beíratások kapcsán is kiemelte az anyanyelvi oktatás fontosságát. Erre Neszméri Tünde a Csemadok elnökségi tagja is kitért, bevezetőjében rámutatott, hogy a sikeres diákok is bizonyítják, milyen lehetőségeket ad az anyanyelven való érvényesülés.

„Nem a nyelvet műveljük, hanem az embert. Az emberközpontú nyelvművelés azt jelenti, hogy sokkal közelebb fordulhatunk egymáshoz és egészen másfajta életet élünk, ha meg tudunk küzdeni azért a hagyományért, amelyet azőseink hagytak ránk a magyar nyelvben“

– mondta Juhász Judit az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke – „Köszönöm, hogy felvidéki városokban is ünnepeljük azt, hogy magyarok vagyunk és tiszteljük meg a Csemadokon keresztül mindazokat, akik nap mint nap megvívják a maguk harcait a magyar nyelvért”.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai