2024. okt. 6., vasárnap
omega_il

Somorján születésnapi örömkoncertet adott az Omega

2019.5.20. 08:31
felvidek.ma

Ünnep volt péntek este Somorján. A csallóközi városban örömkoncertet adott az Omega együttes.

Ritkán esik szó az előzenekarokról. Érdemtelenül. Péntek este a somorjai Pomléban szerepelt előzenekar esetében ezt mindenképpen hiba volna kihagyni. A felvidéki E.T. Band két tagjának, Gálffy József és Gálffy Hodossy Marianna Aranymetszés duóját már régen ismertem. Gyönyörűen éneklik verseinket, ez a bővebb formáció pedig magyar slágereket elevenített fel, a további zenészek pedig Hervay (Enosz) László, Bodó Zsolt, Derzsi Simon, Deák Ferenc voltak. Remekül megadták az alaphangot a folytatásra.

És jött a legenda. Az Omega mai csapata: az 1962-es alapítótagok közül Benkő László (billentyűs hangszerek), Kóbor János (ének), a nem sokkal később hozzájuk csatlakozó Molnár György (gitár) és Debreczeni Ferenc (dob). Nyugodtan ős-Omegásnak tekinthetjük a gitárvirtuóz Szekeres Tamást (őt már 1994-ben a Népstadionban is láthattuk), a basszusgitáros Szöllőssy Katalin, a billentyűs hangszereken játszó Földi Albert, a vokál pedig Csordás Levente és Bárkányi Mónika voltak.

A babiloni kezdés és a petróleumlámpás zárószám között ott volt a Tűzvihar. Egy teljesen új koncertrepertoár, melyben olyan dalok is felcsendültek, mint a Varázslatos fehér kő, a Csillagok útján, mindkét Metamorfózis, a Holló, A bűvész, a Ballada a fegyverkovács fiáról, a Gammapolis, az Ezüst-eső, a Fekete pillangó, a Léna, a Napot hoztam, csillagot, az Addig élj, A keresztút vége. A felsorolás nem követi a dalok elhangzásának sorrendjét, és nem is teljes. A ráadásban persze elhangzott a kihagyhatatlan Gyöngyhajú lány. Nagyon gondosan megválogatott összeállítás, melyben ott volt a kezdet, a 21. század Omegája, ám a legtöbb dal az Omega legmeghatározóbb korszakából, az ún. űrrock-korszakból.

Számos dal újrahangszerelve, újratöltve csendült fel, szinte egy szusszanásra, felkonferálások nélkül. Egy igazi Tűzvihar volt Somorján – természetesen a címadó dallal együtt!

omega_hu

Boldog születésnapot! (Fotó: Szabó Mária/Felvidék.ma)

Egy rövid prózai része azért volt a koncertnek – a közönség nagy örömére. Trunkos András menedzser köszönetet mondott az Eló Koncertnek, hogy lehetővé tették Kóbor János születésnapjának legméltóbb megünneplését. A koncertiroda képviseletében Török Adrienn ugyancsak gratulált Kóbor Jánosnak.

A rendezvény védnökeként Orosz Csaba polgármester (MKP) egy tortával is köszöntötte az ünnepeltet. A közönség részéről pedig felcsendült a jól ismert dal: „Boldog születésnapot!”.

A koncert után jutott eszembe zenész Bálint fiam nemrég elhangzott mondata: „Apu, az Omega egyre jobb”. A zenei élményen túl viszont az a leírhatatlan öröm is hozadéka a koncertnek, amelyben a közönség, a több mint ezer ember részesült.

omega_hu2

Szép volt fiúk és lányok! (Fotó: Szabó Mária/Felvidék.ma)

Ha valakinek kedve támadna részese lenni ennek az élménynek, az akár már holnap megteheti, vasárnap az erdélyi Marosvásárhelyen koncertezik az Omega. De a felvidékieknek nem kell olyan messzire utazniuk, június 28-án Kecsőn (Rozsnyói járás) jön a folytatás!

 

Copyright © 2024 Somorjai