2024. ápr. 20., szombat
stk komarno

Somorjai vereség a komáromiak elleni régióderbin

2020.9.24. 09:02
ujszo.com
Őry Tibor

Az idei őszi idényben immár a második hazai vereségüket szenvedték el a somorjaiak, akik a II. labdarúgóliga 8. fordulójában a komáromiaktól kaptak ki 1:0-ra a Pomléban.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Mindkét csapat igyekszik mielőbb lehorgonyozni a rendkívül szoros középmezőnyben, minél távolabb a kiesőjelöltek zónájától. Céljuk eléréséhez minden megszerzett pontra nagy szükségük van. Ezzel a tudattal feszültek egymásnak tegnap a pomléi stadionban a dél-szlovákiai vetélytársak. Méghozzá a lehető legerősebb összeállításban. Ugyanis a hazaiaknál visszatért a gólerős Čunta, aki letöltötte a három sárga lapja miatti egymeccses eltiltását. A violáknál pedig pályára lépett a koronavírus-fertőzésből felépült Goran Matics, aki a mérkőzés főszereplője lett.

A késő nyári napsütést nem sokkal a mérkőzés előtt futó zápor, majd szemerkélő eső váltotta fel, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nézők ne bóbiskoljanak el, mert a pályán sokáig semmilyen érdemleges esemény nem történt. Rendszerint egymás hibáiból éltek az ellenfelek. A hazaiak a megszokott gyors passzos kombináció helyett érthetetlenül hosszú, előreívelt labdákkal próbálkoztak, de a vendégek védői a kiválóan fejelő Saláta vezérletével minden kísérletet hárítottak. Az első hazai helyzet a 24. percben alakult ki. Ekkor Boateng kiugratta Jenčót, aki a keresztező védővel ütközött, majd tizenhatoson belül elesett, de a játékvezető továbbot intett. Röviddel ezután a jobbról érkező beadás az ötös sarkán üresen hagyott Fujákhoz került, de ő ajtó-ablak helyzetben a kapu mellé fejelt.

Szünet után felgyorsult a játék, de a színvonal semmit sem javult. Mindkét csapat küzdött, azonban látványos támadásokat csak ritkán vezettek. Kivételt az 51. perc jelentett, amikor Tóth lövését Valach csak kiütni tudta, s mire a hazai védők feleszméltek, a szemfüles Matics a hálóba belsőzte a labdát – 0:1.

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai