2024. ápr. 20., szombat
A somorjai STK az új szezonban a tabella első felében akar mozogni

A somorjai STK az új szezonban a tabella első felében akar mozogni

2021.7.22. 08:09
ujszo.com

A II. labdarúgóligában szereplő somorjai STK az új szezonban is folytatja a munkát Michal Kuruc vezetőedzővel, aki egyben a DAC akadémiájának szakmai igazgatója is. Kuruc a felkészülés és a játékosmozgás mellett a szezonban kitűzött célokról, és két klub közötti együttműködésről is beszélt lapunknak.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Az eredmények alapján sikeres felkészülést tudhat maga mögött a csapat. A mutatott játékkal is elégedett volt?

Rendkívül színvonalas felkészülésen vagyunk túl. Mivel Somorján a stadion átépítése zajlik, így Dunaszerdahelyen készültünk a MOL Akadémián, nagyszerű körülmények között. Jó ellenfelekkel mérkőztünk meg, szlovák I. és II. ligás csapatok ellen is pályára léptünk. A Puskás Akadémia és a Győr elleni mérkőzéseket le kellett fújni a korlátozások miatt, így csak egy alkalommal találkoztunk külföldi csapattal. A felkészülési mérkőzések rámutattak néhány játékelemre, amiben még mindenképp fejlődnünk kell, de összességében egyértelműen pozitívan értékelem az utóbbi heteket.

Kapusposzton ugyan jelentős változások történtek, de azt leszámítva nem volt túl nagy mozgás a keretben.

A keret csak kisebb változásokon esett át. Elsősorban olyanok távoztak, akik kevesebb lehetőséget kaptak, de a csapat magja egyben maradt. Van néhány érkezőnk és a DAC akadémiáját is figyeljük. A keret már stabil, és készen áll az új szezonra. Van két fiatal afrikai játékos, akiknek az érkezése nemsokára várható. Mindketten a DAC-projekt keretében jönnek Somorjára, az egyikük gambiai, a másik szenegáli. Őket személyesen tekintettem meg Gambiában az akadémián, amellyel együttműködünk. Jelenleg a munkavállalási engedélyüket intézzük. Ami a keretet illeti, minden játékosunk versenyképes, és hozzá tud adni valamit a csapathoz. Ugyanez igaz a kapusposztra is, ahová az ifiből felkerült Danihel mellett két hasonló képességű, fiatal és ambiciózus hálóőrt igazoltunk. Meglátjuk, hogyan fognak szerepelni, mindannyian meg fogják kapni a lehetőséget a bizonyításra. 

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai