2024. máj. 6., hétfő
stk-trnava1

Somorjai lecke a nagyszombatiaknak

2017.3.5. 15:11
Szilvássy József
Őry Tibor

Spartak Trnava B -- ŠTK 1914 Šamorín 1-4 (1-3) ! A vártnál jóval nagyobb különbséggel győztek a felső-csallóköziek a II.liga nyugati csoportjának 19.fordulójában az ambíciózus  vendéglátók ellen.

Elsősorban gyors, kreatív játékból és csapategységből oktatták ki a kék-fehérek a végig küzdő, de görcsösen és különösebb ötlet nélkül rohangászó hazai fiatalokat, akiknek a becsületére válik, hogy végig sportszerűen küzdöttek.  Peu már a 12.percen faképnél hagyta az ellenfél védelmét és elegánsan a bal alsó sarokba gúrított (0-1). Öt perccel később Králik adott remek labdát Pančíknak, aki élményszámba menő testcsellel három védőt négy irányba küldött és a hálóba bombázott (0-2). Negyed órával később ismét Peu fejezte be az újabb létszámfölényes somorjai kontrát (0-3). A hazaiak Kadlec révén szépítettek (1-3) és ettől a találattól felvillanyozva, a második félidőt nagy akarással kezdték, de a brazil gólvágó gyorsan lelohasztotta a reménykedésüket (1-4). Vereségük még nagyobb arányú lehetett volna, de a mesterhármast szerzett csatár két további ajtó-ablak helyzetet elszórakozott. Mindkétszer egyedül tört kapura, de a hálóőrbe  perdítette a labdát. Magabiztos győzelmükkel az őszi idényhez képest jóval erősebb és egységesebb  somorjai csapat nagy lépést tett a felsőházi rájátszás fele. Hajrá Somorja!

Spartak Trnava B -- ŠTK 1914 Šamorín 1-4 (1-3)

Veresvár (Červeník)  300    néző. Játékvezető: Pavlík

Góllövők: 39.Kadlec -- 12, 32., 50. Peu, 17.Pančík

Sárga lapok: 46.Dubec, 54.Sedlák (mindketten Trnava B

STK: Hajdúch – Horváth, Pončák, Ágh, Pančík (85. Mezovský), Lucas, Záhumenský (65. Marics) Králik (77.Leonel ), P, Fialho, Freitas , Peu.

gólöröm II.

stk-trnava

Somorjai gólöröm a vasárnapi bajnoki meccsen. 11-es számmal Peu, aki mesterhármast ért el.

(Őry Tibor felvétele)

(Sz.J.)

Copyright © 2024 Somorjai