2024. okt. 11., péntek
Somorjai kosaras diáklány a székesfehérvári álomcsapatban!

Somorjai kosaras diáklány a székesfehérvári álomcsapatban!

2020.2.10. 12:34
Szilvássy József
Molnár Anna

Megynerte Szlovákia korosztályos válogatottja  a múlt hét végi Challenge Basket nemzetközi kosárlabda tornát Székesfehérvárott, amelyen a magyarországi élvonalbeli csapatokon kívül cseh,olasz, bolgár és macedón U16-os együttes is szerepelt. Leányaink fokozatosan legyőzték a Soproni Darazsakat, a cseh Lvice (Oroszlányleányok) gárdát, majd az olasz Stellazzurót. Végül a döntőben 78:33-as eredménnyel robogtak végig a pécsi Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémián.

A siker azért is jelentős, mert a szlovákiai játékoskeret csupán most formálódik, miután innen többen átléptek a tizennyolc évesek közé.

A szakértők díjazták az egyéni teljesítményeket is. A torna álomcsapatába, vagyis az öt tagú All Starsba bekerült Molnár Laura (fotónkon középen)is, aki még csak tizenöt éves, de már az idősebbekhez emelték ki. Ő Somorján kezdte pályafutását, Nagy Ferenc és Diósi Albert edzők irányításával. Másfél éve a győri Széchenyi Kosárlabda Akadémiába igazolt, ahol már a tizennyolc évekesek között is játszik. Jelenleg a somorjai Madách Imre Magyar Tannyelvű Gimnázium növendéke.

Szép elismerést kapott Hana Jakubčeková (fotónkon balra), a Lokomotíva Sereď tagja is, aki a torna legértékesebb (MVP) játékosa lett. Sok ismert magyarországi és külföldi szakember nézte végig a találkozókat. Többen úgy vélekedtek, hogy Szlovákiában újabb tehetséges kosárlabda leánynemzedék bontogatja a szárnyait.

logo_minor

Laura

Copyright © 2024 Somorjai