2024. okt. 11., péntek
A Somorja és a KFC is kiütéses hazai győzelmet aratott

A Somorja és a KFC is kiütéses hazai győzelmet aratott

2021.11.3. 08:47
ma7.sk

A szlovák fociliga másodosztályában érdekelt két csallóközi gárda magabiztos hazai győzelmet aratott. A komáromiak nyolc bajnoki óta veretlenek és továbbra is az élbolyhoz tartoznak, míg a DAC farmcsapata, a Somorja is a tabella első feléhez tartozik.

A hírt a következő internetes portál közölte: ma7.sk

A bajnokságban továbbra is remek formában teljesítenek a Radványi Miklós vezette komáromi lila-fehérek. A komáromi csapat mindössze egy ponttal szerzett kevesebbet, mint az éllovas Homonna és a tabella negyedik helyén állnak a Duna-partiak.

A lila-fehérek újabb magabiztos győzelemmel írták tovább veretlenségi sorozatukat, immáron nyolc bajnoki mérkőzés óta nem kaptak ki. Legutóbb a Besztercebánya tudta legyőzni a komáromiakat még szeptember elején.

Radványi Miklós védencei ezúttal a Tőketerebes csapatát ütötték ki 4-1-re, miután a KFC magabiztos sikeréhez egy percig sem fért kétség. A komáromiak már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, mivel már ekkor háromgólos előnyt dolgoztak ki a lila-fehérek.

A komáromi gólgyártást a 11. percben Tóth Gábor kezdte el, majd öt perccel később Šimon Šmehyl révén már kétgólos előnybe kerültek a hazaiak. Félórányi játékot követően a KFC büntetőhöz jutott, amit a csapatkapitány, Domonkos Kristóf higgadtan értékesített.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai