2024. ápr. 19., péntek
plakát1

Rajzolj és Nyerj!

2019.4.15. 05:00
Zsuzsanna Sill

Idén 6. alkalommal szervezte meg a Csallóközcsütörtöki Játékvár Játszóház Polgári Társulás a Rajzolj és Nyerj elnevezésű rajzpályázatot.

Várakozáson felüli volt az érdeklődés, a versenyre 44 intézmény –óvoda, iskola, szervezet kapcsolódott be, magyarországi, sőt Délvidékről is érkeztek alkotások.  Szám szerint 476 szép alkotást érkezett mindkét témában Természet piktora illetve Üzenet a jövőbe, és valamennyi korosztályi kategóriába. Nagyon kreatívak voltak a gyerekek, a pedagógusok és felkészítők egyaránt.

Sok  támogató állt a rendezvény mellé,  a  felajánlásaiknak köszönhetően szebbnél szebb könyvekkel jutalmazhattuk  meg a gyerekeket, illetve azon iskolákat, óvodákat, amelyből díjazott lett.

Valamennyi alkotónak, kis és nagy diáknak jutalma volt, Écsi Gyöngyi által előadott Szőlőszem Kálmán c. mese.

Külön szeretnék megköszönni a zsűri munkáját, Krascsenits Piroska, Ferenczi Ilona , Ozsvald Zoltán és Sill Kata diákzsűrinek nem volt könnyű dolga, hogy a 476 alkotás közül kiválogassa a legkreatívabb alkotásokat. Lenyűgözte őket a gyerekek, színvilága, hogy többen mertek új technikákat alkalmazni.

 

Minden kategóriában díjazottakat,   és különdíjasokat is megnevezett a zsűri. Valamint   a zsűri ugyanis  az idén is megnevezte a kategória legjobbját. Az ő jutalma ebben az évben Ifj. Stermenszky Zoltán  csallóközcsütörtöki vállalkozó által felajánlott plakett. Ezúton köszönjük neki a nemes felajánlást.

Az alkotóknak és az őt felkészítő pedagógusoknak szívből gratulálunk.

rajz1 rajz2 rajz3 rajz4 rajz5 rajz6

Copyright © 2024 Somorjai