2021. ápr. 20., kedd - Tivadar
somorja.sk-irj-egy-verset-es-kuld-be-plakata3-2018

Pályázz te is!

2019.4.19. 05:00
Zsuzsanna Sill

Hatodik alkalommal hirdeti meg a Csemadok tejfalusi és somorjai alapszervezete vers- és meseíró pályázatát.

Öt kategóriában várja az alapiskolás tanulók alkotásait. Négy kategóriában a téma szabadon választható, míg az ötödik, „A hely, ahol élek” kategóriában nincs műfaji megkötés. A pályaművek beküldési határideje 2019. május 24., az ünnepélyes díjkiosztóra pedig 2019. június 21-én kerül sor.
A pályázat meghirdetésének célja, hogy felhívja a figyelmet az anyanyelvi oktatás fontosságára és hogy a magyar anyanyelvű gyerekeket írásra, olvasásra ösztökélje. Mindamellett a beküldött művekre meghirdetett facebookos szavazás, amelyre majd júniusban kerül sor, jó lehetőség a versenybe bekapcsolódó magyar iskolák népszerűsítésére is. A Facebook-on szavazó közönség mellett természetesen szakmai zsűri is fogja értékelni a műveket. A nyertesek idén is értékes ajándékokban részesülnek, ugyanakkor valamennyi résztvevő köszönő oklevelet kap.
A pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a bejegyzésünk mellékletében található plakáton érhető el.

somorja.sk-irj-egy-verset-es-kuld-be-plakata3-2018

Copyright © 2021 Somorjai