2024. már. 28., csütörtök
futbal_hu

Otthon tartotta a három pontot Somorja

2020.8.11. 07:10
ma7.sk

A szlovák másodosztályban szereplő Somorja, vasárnap kora délelőtt első hazai mérkőzését játszotta az új idényben a Poprád ellen. A zsolnai súlyos vereség után hazai pályán javítottak Ján Blahač védencei.

A hírt a következő internetes portál közölte: ma7.sk

A dunaszerdahelyi DAC farmcsapatának számító Somorja ezúttal is több DAC-tehetségnek biztosított játéklehetőséget.

A közel 450 néző előtt megrendezett összecsapás első góljára jó félórát kellett várnia a hazai publikumnak,

a somorjaiak vezető gólját Jakub Čunta szerezte.

A somorjai öröm nem tartott azonban sokáig, az első játékrész hajrájában a Poprád egyenlített Oscar Castellano góljával. Az első félidőben az eredmény már nem változott, ez pedig azt jelentette, 1-1-es eredménnyel mehettek szünetre a csapatok.

Térfélcserét követően felpörgött a játék,

az 53. percben Jakub Čunta ismét vezetéshez jutatta a somorjai együttest. A Poprád a hazaiak találatára már nem tudott reagálni, így újabb vereséggel folytatták szereplésüket a másodosztályban.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai