November 17, ünnep még?

Közel három évtizede, hogy megmozdult a nép Pozsony utcáin. Elkezdődött valami,  olyan dolog, mely akkor reményt adott  fiatalnak idősebbnek egyaránt.

Már -  már történelemmé lett 1989 novembere, közel három évtizede magunk mögött hagytuk a szocializmust. Mennyire él a bársonyos forradalom emléke bennünk? Van e ma az emberekben annyi forradalmi szellem mint anno.

1989 novembere egybeforrt  a  szabadság iránti vággyal,  szabadságot akartunk, demokráciát. Tudtunk e élni a kivívott szabadsággal, akartunk e mindig élni a kivívott szabadsággal?  Elfogadjuk e jogaink és szabadságunk korlátozását? Fontos kérdések ezek 2020-ban, a választ tudjuk a feltett kérdésekre?  A választ ki merjük mondani a feltett kérdésekre? Vagy  némán sok esetben alibistán elfogadjuk a ránk mért dolgokat.  Mennyire lett megosztott harminc év alatt a társadalom, mennyire lett megosztott a szlovákiai magyarság, mennyire fogyatkozott meg a szlovákiai magyarság az elmúlt 30 év alatt??

Komoly kérdések ezek, melyek válaszért kiáltanak, a válasz késik, az ember sokszor néma marad. Miért? Félelemből, megfélemlítésből, kényelemből?? A választ mindenki csak maga tudhatja.

Az évforduló kitűnő alkalmat nyújt arra, hogy elgondolkodjuk, mérlegeljünk, feltegyük és megválaszoljuk a fent feltett kérdéseket, összegezzünk honnan indultunk és hová jutottunk?

November 17-e állami ünnep, a szabadságért és a demokráciáért folytatott harc emléknapja.  Sanda gyanúm, hogy mára ellaposodott, elkényelmesedett ember egyszerű pihenőnapnak tekinti, amikor még belehúzhat az elmaradt őszi munkákba, vagy csak lustán olvasgathat a szobája melegében.

Mostanság más egyebet aligha csinálhat, kijárási korlátozás, étterem, boltzár.

Azok a napok, a bársonyos forradalom időszaka reményt, hitet adott.  Hová lett az erő, az összefogás belőlünk  szlovákiai magyarokból? Fogyunk, reményvesztetté váltunk. Tehetünk ellene? Tehetünk, együttes erő összefogás kell hozzá.