2024. okt. 14., hétfő
rohovce_hu

Nagyszarvai iskolaügy: találkozóra hívja a magyar oktatásügyi szervezetek képviselőit az önkormányzat

2019.1.8. 04:00
ma7.sk
B. Vida Júlia

Jövő héten zártkörű találkozót szervez a nagyszarvai önkormányzat, amelyre meghívta a felvidéki magyar érdekképviselettel és oktatással foglalkozó szervezetek képviselőit – értesült a ma7.sk.

A tavalyi év egyik legnagyobb visszhangot kiváltó ügyét a csallóközi Nagyszarva váltotta ki azzal, hogy a községbe és a környező falvakba beköltözött szlovák szülők iskolát szerettek volna nyitni szlovák gyermekeik számára.

Kérésük – még akkor is, ha teljesen elfogadható – nehezen teljesíthető, hiszen gazdasági szempontból egy új iskola, vagy osztály nyitása lehetetlen helyzetbe sodorná a Nagyszarva gazdálkodását. Így az önkormányzat az indulatoktól sem mentes május végi ülésén racionális döntést hozott, amikor elutasította a szlovák iskola elindítását.

A szlovák szülőknek később sikerült Peter Pellegrini szlovák kormányfőt is a községbe „rendelni”, aki jó politikusként megejtett néhány pozitív mondatot a magyar kisebbség felé, majd ígéretet tett a betelepült szlovák szülőknek is, hogy megnyílhat az iskola, sőt ehhez még forrásokat is ígért.

 December 4-én aztán a gépezet beindult: módosították az iskolaüggyel foglalkozó törvény néhány passzusát.

Ezt a szlovák szülők egyenesen győzelemként értékelték, mivel úgy ítélték meg, hogy a módosítások értelmében az illetékes járási hivatalok kötelezhetik az adott önkormányzatot egy új iskola megnyitására.

László Zoltánt, Nagyszarva új polgármesterét akkor hiába kerestük az ügyben, nem kívánt nyilatkozni, mivel az ügyről további tárgyalásokat terveztek. Ennek első állomására a ma7.sk értesülései szerint a jövő héten sor kerülhet.

László Zoltán a találkozóval kapcsolatban egyelőre szűkszavúan nyilatkozott, csupán annyit árult el, hogy a jövő héten csütörtök, azaz január 10-én egy zártkörű beszélgetést szerveznek, ahová az önkormányzat meghívta a felvidéki magyar érdekképviselettel és oktatásüggyel foglalkozó szervezetek vezetőit.

Azt, hogy konkrétan kik lesznek a beszélgetés vendégei, a polgármester nem árulta el, annyit ugyanakkor elmondott, hogy a találkozótól azt reméli, sikerül rávilágítani, miként is kell majd értelmezni a törvény vonatkozó módosításait. Azt szeretné, ha a megbeszélésen egy közös álláspont alakulna ki, hiszen ahogy fogalmazott: „A nagyszarvai iskola esete olyan problémákat vetett fel, amely könnyen precedenst teremthet, és valószínű, hogy nem a mi iskolánk lesz az elkövetkezőkben az egyetlen, ahol majd hasonló dilemmákban kell dönteni.”

Az egyik meghívott vendég Fodor Attila, a komáromi Comenius Intézet igazgatója lehet, aki megkeresésünkre elismerte, hogy kapott meghívót, és hogy ott lesz a találkozón.

„Azt várom a találkozótól, hogy a helyiek felvetik azokat az alapkérdéseket, amelyeket ők úgy gondolnak, hogy körbe kell járni. Mi, akik távolabbról szemléljük az eseményeket, sokszor nem is tudjuk, hogy éppen milyen háttérmanipulációk zajlanak a színfalak mögött. Jobb erről első kézből, a helyiektől tájékozódni. Kíváncsian várom, hogy a nagyszarvaiak hogyan vezetik fel a témát” – mondta el érdeklődésünkre az oktatásügyi szakember. Fodor Attilát egyébként a nagyszarvai iskolaügyben leginkább az zavarja, ahogyan Peter Pellegrini beleállt ebbe a kérdésbe. Véleménye szerint teljesen feleleges volt a „villámgyorsan véghez vitt” törvénymódosítás,

hiszen a korábbi törvény jól kezelte a problémát.

„Korábban, ha valahol igény mutatkozott (akár magyar, akár szlovák) iskolára, akkor vagy egyetlen település hozta azt létre, vagy a szomszédos településekkel közösen. Ha ebben nem tudtak megegyezni, az állam közbelépett, mégpedig úgy, hogy – állami költségvetésből – ő hozta létre az iskolát. A jelenlegi változás – amennyiben jól értem – ezzel szemben az, hogy ha az adott iskoláról nem születik egyezség az önkormányzatok között, akkor az állam gyakorlatilag parancsba adja, hogy melyiknek kell megnyitni azt. Így jobban ki vannak szolgáltatva az önkormányzatok, ráadásul az sem világos, hogy az iskolát (melyet egyébként sem akart megnyitni, de rákényszerítették) az adott önkormányzat hogyan és miből fogja finanszírozni” – magyarázta Fodor Attila

Copyright © 2024 Somorjai