2024. már. 28., csütörtök
Sviatok_vsetkych_svatych

Mindenszentek ünnepe és halottak napja

2019.11.1. 15:28
Zsuzsanna Sill

Mindenszentek napját  november 1-én ünneplik a katolikus egyházban, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról.

A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel.  III. Gergely pápa bővítette az ünneplendők körét: „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek”-  emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November elsejére IV. Gergely pápa  döntése értelmében került az ünnep. November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, a halottak tiszteletének minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget.  Vidékünkön virággal, mécsessel emlékezünk szeretteinkre. Mindannyiunk életében voltak, vannak, lesznek, akik már hazaértek.
Szülők, akik életet adtak, és aztán az egész életüket adták értünk. Nagymamák, akik a kezünket fogva vezettek, tereltek  a jóra. Tanárok, akiktől sok  jót, szépet tanulhattuk. Barátok, akik harcoltak értünk. Szerelmek, társak, akikkel családot álmodtunk.  Sajnos a temetőt látogatva évről évre szembetűnőbbé válik, hogy a fogyasztói társadalom kultusza az emlékezést is felülírja,  az egymást túllicitálni próbáló igyekezet, a drágábbnál drágább koszorúk, mécsesek és dekorációk láttán az emberben önkéntelenül is felmerül, kinek szól ez vajon?  A külső látványelemek a fontosabbak a belső értékeknél és az érzéseknél? A néma főhajtáshoz ennél sokkal kevesebb is elég, a mások számára nem látható, a lélek legmélyén érzett kimondhatatlan fájdalom és a soha nem múló szeretet. Hogy valakinek fennmaradjon az emléke, azt nem a fölé emelt emlékmű ára, díszes volta határozza meg, hanem az, hogy mit tett életében, s hogy a hátramaradottak hogyan emlékeznek rá.

„Halottak napja van, ma újra temetünk,
sírotokat fehér krizantém borítja,
lélekben most újra veletek lehetünk,
de a fájdalmas gyász szívünket szorítja.“

logo_minor

Copyright © 2024 Somorjai