2024. ápr. 19., péntek
Megtörnék a szakolcai átkot a Pomléban

Megtörnék a szakolcai átkot a Pomléban

2019.4.12. 11:34
Szilvássy József
Őry Tibor

Mindkét együttes számára létfontosságú az STK Fluminense Somorja -- MFK Skalica II.ligás labdarúgó mérkőzés. A hazaiak nem akarnak még lejjebb kerülni a tabellán, a vendégek pedig az élmezényben maradnának. A találkozó szombat  délután négykor kezdődik a pomléi stadionban.

Legalább egy, de inkább három pontot herdáltunk el múlt szombaton idegenben a Tatram Prešov ellen. Főleg a második félidőben lefociztuk az eperjesieket, két meccsre való gólhelyzetet puskáztunk el. Ellenfelünk az egész összecsapáson mindössze kétszer lőtt kapura.Előzőleg egyaránt öncélú cselezgetés következtében labdát vesztettünk, aztán néhányan nem zártak vissza. Emiatt mindkétszer eredményesek voltak-- idézte fel a történteket Csölle Roland csapatvezető.

Ma a 23.fordulójában a bajnokságra, de legalább az osztályozót jelentő második helyre törekvő szakolcaiak érkeznek a Pomléba, akik ellen bajnoki mérkőzéseken idáig még sosem nyertek a bvendéglátók, csupán egy döntetlent értek el ellnük, s egyetlen árva gólt lőttek szombati ellenfelüknek. „Szem előtt tsrtjuk krfvruőtlrn mérlegünket, de tudjuk azt is, hogy minden rossz  sorozat egyszer véget ér. Remélem, erre éppen most kerül sor. Jómagam is voltam az öltözőben,bizttam a fiúkat, akik elszántan készülnek a nagyon fontos megmérettetésre. Fogadkoznak, hogy a szurkolóknak ezúttal több örömük lesz kedvenceikből, mint két hete a Besztercebánya ellen” -- nyilatkozta lapunknak Horváth Csaba klubelnök.

Sanjin Alagics szerint nem erőnléti, sokkal inkább mentális problémák, valamint a gyenge helyzetkihasználások  okozták a múlt heti vereséget, de a két héttel ezelőtti hazai döntetlent is. „Edzéseinken főleg ezeknek a bosszantő hibáknak a  kijavítására törekedtünk. Remélhetően már most szombaton is érzékelhető lesz az előrelépés, amelynek köszönhetően javíthatunk az eddigi bizonyítványunkon” -- közölte a felső-csallóköziek bosnyák vezetőedzője.

Megkeresésünkre Jozef  Dojčan egyértelműen fogalmazott: „Nemcsak a táblázat alján, hanem az élmezőnyben is nagy a tülekedés. Ezért is nyernünk kell Somorján! Ha akár csak döntetlenezünk, tovább  nőhet a Pohronie előnye, felzárkózhatnak a liptóiak, de még a poprádiak is. Jól tudják ezt a játékosaink, akik elszántan készülnek a találkozóra. Hozzájuk hasonlóan bízom a győzelmünkben” -- tette hozzá a szakolcai vezetőedző.

A nagy érdeklődéssel várt találkozót a lévai járásbeli Palástról származó, az élvonalbeli bírók közé nemrég felkerült Kišš Bálint vezeti. Érdekességnek számít, hogy eredetileg a szövetségi és a játékvezetői ellenőr egyaránt hölgy lett volna, de az utóbbi megbizazatáson csütörtökön állítólag a vendégek kérésére változtattak. Végül  Renáta Tomášovával Miroslav Richtárik figyeli majd a történteket.

Gólöröm

Ilyen gólörömöt várnak a hazai szurkolók ma is.

Copyright © 2024 Somorjai