2024. ápr. 20., szombat
Már igényelhető a bérlők támogatása

Már igényelhető a bérlők támogatása

2020.6.24. 12:12
ujszo.com

Az erre jogosult vállalkozások már jelezhetik az igényüket a bérlőknek nyújtott állami támogatásra. A gazdasági tárca elérhetővé tette a regisztrációhoz szükséges internetes alkalmazást.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

„A gazdasági tárca honlapján beindítottunk egy teljes szekciót, ahol a bérleti díjakkal kapcsolatos összes információ elérhető” – nyilatkozta Jana Kiššová, a gazdasági miniszter tanácsadója. A najmy.mhsr.sk címen közzétették az ezzel kapcsolatos jogszabályokat, az állami támogatás lehívásának a részletes útmutatóját, és az ehhez szükséges űrlapokat is.

„Akinek nincsenek tapasztalatai az elektronikus kommunikációval, annak mindenképp érdemes alaposan áttanulmányoznia az említett honlapot. Létrehoztunk azonban egy telefonos tájékoztató központot is erre a célra”

– mondta Kiššová, aki szerint a kérvényeket csak elektronikus úton lehet benyújtani.

Gyakorlati útmutató

A kérvényt a bérbeadó nyújtja be, aki – miután egyeztetett a bérlővel – kitölti az ehhez szükséges űrlapot. Az így kitöltött űrlapot elküldi a bérlőnek, akinek 48 órára lesz jogosultsága arra, hogy betekintsen az űrlapba, és ellenőrizze az abban szereplő adatokat. Ha mindent rendben talál, egy elektronikus aláírással áldását adja a kérvényre, amely visszakerül a bérbeadóhoz. A kérvényt ez utóbbinak is el kell látnia elektronikus aláírással. „Nagyjából 70–100 ezer kérvényre számítunk, ezért igyekeztünk a lehető legérthetőbben elmagyarázni a folyamatot, hogy ne legyenek fennakadások” – tette hozzá Kiššová.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai