2024. már. 28., csütörtök
luca_1

Luca-napi , népszokások Somorján és környékén

2020.12.13. 16:57
Zsuzsanna Sill

Luca széke, Luca-napi búzaültetés és dologtiltás: többek között ezek a népszokások és fogalmak élnek a köztudatban december 13-val kapcsolatban. De vajon mi az alapja az ismert és kevésbé ismert népszokásoknak?

Szent Lúcia a keresztények által az V. század óta tisztelt szűz és vértanú. Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte beteg édesanyját a mintegy negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Imái meghallgatásra leltek, édesanyja meggyógyult, az álmában megjelenő Ágota pedig felajánlotta neki a keresztséget.

Lúcia ettől a jeles naptól kezdődően Jézus jegyesének vallotta magát, s elvetette a lehetőségét annak, hogy halandó ember asszonya legyen. Elhagyott vőlegénye ebbe a döntésbe nem tudott belenyugodni, ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél.

Mivel a Lucia név a latin lux, azaz a „fényesség“ szóból származik, nem véletlen, hogy fényhozó Szent Lucáról beszélünk. Hozzá imádkoztak a vakok, a szembetegségben szenvedők, de a földművesek, kézművesek, párnakészítők és varrónők is, mivel mind hegyes szerszámokkal dolgozott.

Lucaszék készítése   talán a legismertebb népi hiedelem.

Luca boszorkányos jellegéhez kapcsolódik az ötszög alakú lucaszék készítése is, melyet ezen a napon kezdtek faragni. Készítéséhez kilencféle fát (kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát) kellett használni, s karácsonyig el kellett készülnie. Mivel a lucaszék lassan készült, minden nap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni, innen ered a mondás is, miszerint „Lassan készül mint a Luca széke“.

A szék készítője magával vitte a széket december 24-én az éjféli misére, s ekkor a székre ráülvén megláthatta, hogy a gyülekezet tagjai közül kik a boszorkányok. Miután a szék készítője a boszorkákat felismerte, gyorsan szaladnia kellett, s maga mögé mákot szórva biztosítania, hogy leleplezett üldözője ne érjen a nyomába. Az otthon már biztonságot nyújtott, de a lucaszéket mindenképpen el kellett égetni.

Luca-napi búzaültetés és Luca kalendáriuma

Luca napjához köthető a búzaültetés. Ezen a napon kis tálkába búzát szórt a háziasszony, amit karácsony napjáig öntözgetett, s minél magasabbra hajtott ki, s minél jobban kizöldült addigra, annál bővebb termést jósoltak a következő esztendőre. Belsejébe mécsest, gyertyát volt szokás helyezni.

A búza zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezi.

logo_minor2021

Copyright © 2024 Somorjai