2024. már. 28., csütörtök
A KFC három ponttal tért haza Somorjáról

A KFC három ponttal tért haza Somorjáról

2021.10.4. 14:19
ujszo.com

Feszült hangulatú mérkőzésen a szervezettebben játszó KFC Komárom győzött a vendéglátó STK Somorja ellen. A II.labdarúgó liga 11.fordulójának csallóközi rangadóján főleg a második félidei céltudatos játékuk döntött a violák javára (1:2).

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Tömegjelenet a komáromi kapu előtt, a violák védelme ezt a hazai próbálkozást is magabiztosan hárította. (Őry Tibor felvétele)
Mindkét csapat másfél héttel ezelőtt élvonalbeli együtteseket búcsúztatott a Slovnaft-kupában. Bravúrjuk tovább növelte elszántságukat, valamint a régióderbi presztizsjellegét. Az STK játékosai azonban még mindig nem tudták feledni a múlt heti púchovi bajnokit, amelyen ellenfelük durva belemenésekkel, a nézők pedig rasszista és sovén bekiabálásokkal igyekeztek megfélemlíteni őket. „A mai remélhetően sportszerű összecsapás lesz” -- jelentette ki a 40.születésnapját ünneplő Michal Kuruc somorjai vezetőedző.
Védencei már az első percben vezetést szerezhettek volna, miután Nebyla beadását Sharani Zuberu öt méterről a kapu mellé fejelte. A sok rossz leadással és kemény belemenésekkel tarkított folytatásban egy ideig többnyire mezőnyjáték zajlott. Majd a 18.percben ismét a somorjaiak ghánai vendégjátékosa vált főszereplővé, amikor Leginuus balról érkező keresztlabdáját látványos mozdulattal kezelte le a violák tizenhatosán belül, ahonnan kissé kisodródva tüzelt, de lövése a felső lécen csattant.A vendégek ellentámadását az STK védői hárították, Az afrikai csatár pedig igyekezett kontrázmi, ám a félpályánál Vargával ütközött,ezután elesett. A végig erélytelenül, több vitatott ítéletével a játékosokat és a nézőket egyaránt borzoló Dohál játékvezető továbbat intett. A sípszóra váró hazaiak mellett a szemfüles Tóth Gábor elviharzott a jobboldalon, beadását pedig a menteni igyekvő Pančík a saját kapujába fejelte -- 0:1. A vendéglátókat nem törte le ez a balszerencsés találat, igyekeztek mielőbb egyenlíteni, ami elsősorba Bréda parádés védései miatt sokáig nem jött össze. Különösen a 21.percben bemutatott bravúrja marad emlékezetes. Ekkor kiváló reflex-szel a gólvonalról hatástalanította a ghánai csatár közeli fejesét. Sharani Zuberu társai azt reklamálták, hogy a hálóőr a gólvonalon túlról kaparta ki a labdát. WAR híján a bíró és a partjelző is úgy döntött, hogy nem így volt. Újabb drámai pillanatok nem sokkal az első félidő vége előtt következtek be. Domonkos lövését követően a komáromiak büntetőt követeltek, mert ők úgy látták, hogy az elcsúszó Oinokomou kézzel ért a labdához. A sípmester viszont vétlen kezezésnek minősítette az esetet. További vitára nem volt idő, mert a somorjaiak gyors ellentámadást vezettek. Šurnovský hátulról, rossz ütemben akarta szerelni a kitörő Vrábelt, aki az ötös sarkánál nagyot esett, Dohál ezúttal a büntetőpontra mutatott. Mire a vendégek hevesen tiltakoztak. Elsősorban a túloldalon szerintük elmaradt tizenegyest kérték számon a bírón. Nagy Pétert azonban ez a hangoskodás nem zavarta meg és a balra Bréda mellett higgadtan a jobbsarokba helyezte a tizenegyest -- 1:1.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai