2024. feb. 23., péntek
Euller

Két pont elúszott...STK Fluminense Somorja – Partizán Bardejov 2:2

2018.8.5. 10:17
Jakub Mihálik. Szilvássy József
Őry Tibor

Kétszer vezettek a II.labdarúgó liga harmadik fordulójában a somorjaiak, mégsem sikerült hazai pályán behúzniuk a remélt három pontot.

Pedig a hazaiak úgy kezdték a találkozót, ahogy abban a bizonyos nagykönyvben írva van. Az STK játékosai látványosan kombináltak. Már a 6. perceben Matheus Pato jó labdával szöktette Eullert, aki elviharzott a jobb szélen, beadását pedig Sabler biztosan értékesítette és örömében máris nekiláthatott a szokásos fekvőtámaszainak. Nem sokkal később Euller került gólhelyzetbe, de fölé bombázott. A vendégek a 17.percben vezették első valamirevaló  támadásukat, amelyből szögletet értek el. A beívelést  Staško közelről értékesítette. Röviddel ezután Matheus Pato kicselezett több védőt és a tizenhatosról a bal felső sarokba lőtt. Csatárunk továbbra is nagy kedvvel játszott és némi szerencsével még két gólt érhetett volna el. Szünet után felocsudtak a vendégek is, akiknek  az 55.percben rögzített helyzetből leadott beívelésüket kapusunk csak kiütni tudta , a balhátvéd Rocheu pedig kapásból ritkán látható nagy góllal egyenlített. Kezdés után Matheus Pato újabb találattal szerezhetett volna harmadszor is vezetést, de közelről gyengén a kapust találta el. Igy aztán egy győzelem és egy vereség után, előszür játszottunk döntetlenül az új idényben. „Nagyon jól kezdtünk,de a sok helyzetünk közül csak kettőt értékesítettünk. Mégis dicséret illeti játékosaimat, mert mérkőzésről mérkőzésre  javulnak, ezáltal a csapat teljesítménye is“ --értékelt a találkozó után Gustavo Lead edzőnk. Jövő héten két mérkőzést játszunk. Szerdán a Slovnaft Kupa harmadik fordulójában Nyitraújlakon (Veľké Zálužie) lépünk pályára, vasárnap délelőtt pedig Ligetfalun, az újonc Iskra Petržalka stadionjában szerepelünk.

Hajrá Somorja!

STK Fluminense Šamorín – Partizán Bardejov 2:2 (2:1)

Góllövők: 6. Sabler, 19. Matheus Pato – 18. Staško, 55. Mikita Rocheu

Sárga lapok: Pončák – Staško, Romulo, Rocheu, Šuľa

Játékvezető: Kamil Horváth

Az STK felállítása: Hajdúch – Pittner (82. Marić-Bjekić), Pončák (66. Jánošík), Štrbák, Čunta – Mezovský, Matheus Pato – Euller, Sabler, Hruška (78. Almaský)

Euller

Euller ezt a helyzetet is kihagyta

(Őry Tibor felvétele)

 

Copyright © 2024 Somorjai