2021. máj. 11., kedd - Ferenc
kaplnka

Jövőre fejezik be a somorjai kápolna felújítását

2019.4.30. 13:29
ma7.sk

2020-ban fejezik be a somorjai Szent Damján- és Szent Kozma-kápolna helyreállítását. Az eddig elvégzett munka 86 ezer euróba került, a teljes költséget 170 ezer euróra becsülik.

A beruházás teljes összege csak akkor lesz ismert, ha befejezték a munkát – olvasható a város a honlapján. Ebben az évben elkészülnek a korhű ablakok, a bejárati kapuk és az oldalsó ajtók, új tető kerül az épületre, melyet összeépítenek az Ambrózia nyugdíjasotthon épületének tetőszerkezetével, amit a kápolnával együtt újítanak fel.

2020-ban restaurálják a bútorokat, az oltárt, a padokat, a szobrokat és a festményeket. Kifestik a falakat, rendbe teszik az elektromos hálózatot, a padlót, és további kisebb munkákat is elvégeznek.

2018-ban szigetelték az épületet és bontási munkákat végeztek, szétszerelték a bútorokat, megerősítették az épület hátsó részének statikáját, és hogy a szellőzést megoldhassák, eltávolították a kápolna padlója alatti talaj felső rétegét mintegy 80 cm-es mélységben. Új padlót kapott a kápolna, megjavították a harangot, rendbe hozták a homlokzatot és a torony utca felőli részét.

Bár az 1873-ban épült kápolna nem szerepel a védett műemlékek listáján, a város lakosai számára nagy értéket képvisel. A cél, hogy eredeti állapotában állítsák helyre.

 

Copyright © 2021 Somorjai