2021. nov. 28., vasárnap - Stefánia
dunajbus_hu

Jöhet a Dunabusz! (Beszélgetés Érsek Árpád közlekedésügyi miniszterrel)

2020.1.3. 05:00
Szilvássy József

Vízkereszttel véget ér a hagyományos hosszú ünnepkör. Sikerült ezalatt feltöltődnie?

Családi körben töltöttem az ünnepeket, elsősorban unokáim gondoskodtak arról, hogy ne gondoljak mindig a munkámra, feladataimra.

Mi foglalkoztatta leginkább?

Főleg három örömteli tény. Kassához közel átadtuk a D1-es autópálya újabb szakaszát, amely majd az úgynevezett keleti körgyűrű fontos része lesz. Méghozzá a megszabott határidőben és a szerződésben rögzített áron készült el az útszakasz, ami nálunk eléggé ritkán fordul elő. Ahogy nyilvánosan megigértem, decemberben meghirdettük a versenytárgyalást a Rozsnyó melleti szoroskői alagút megépítésére, amelyen keresztül vezet majd az R2-es gyorsforgalmi út. Szívügyemnek tartom a fővárosban dolgozó csallóköziek utazási gondjainak enyhítését is. Tavasszal elkészül az R7-es első szakasza Egyházgelle és Pozsony között. A vasúton 800 ezer eurós többletköltséggel két emeletes vonatszerelvény üzembe állításával nagy mértékben csökkentettük a reggeli, valamint a kora esti zsúfoltságot.

Elég régen nem hallottunk a Dunabusz projektről. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban?

Jó hírt közölhetek erről is. Indítványunkra úgy módosították a vonatkozó törvényt, hogy a közérdekű tömegközlekedés kategóriájába az autóbuszhoz és a vonathoz hasonlóan a vízi személyszállítást is besorolták. Igy a már hatályos jogszabály alapján az állam támogathatja ezt a társas közlekedést is. Rövidesen kiírjuk a 7, nagy sebességű, villany meghajtású hajók megvásárlását és üzemeltetését célzó közbeszerzési pályázatot. Ezeken a vízi járműveken száz körül lesz az ülőhelyek, további nnegyven az állóhelyek száma. A fedélzeten harminc kerékpár is elfér majd, tehát a hajókat turisztikai célokra is ki lehet használni.

Milyen útvonalon közlekednek majd a hajójáratok?

Keszölcésről, illetve Vajkáról indulnak, Somorján, Gútoron és Dunacsúnon is felszállhatnak utasok. A kikötéseket is beszámolva, 38-4O perc alatt érnének a fővárosba, az Aucafé, illetve az Eurovea előtti kikötőbe. Idén befejeződhet a gépkocsiparkolók, valamint a kikötők, továbbá a szervizműhely építése. Az egész egész beruházás költségeinek nagy részét uniós forrásokból fedezzük.

Mikorra indulhat el a dunai személyszállítás?

Bő egy év múlva, ha nem lesznek gáncsoskodók.

Azok már akadnak, hiszen főleg a pénzügyminisztérium egyik részlege ellenzi ezt a beruházást. Szerintük az R7-es gyorsforgalmi út, a már meglévő, Somorja és Csallóközcsütörtök felőli közút, valamint a vasúti személyszállítás elegendő a forgalom kiszolgálására.

Szerintünk viszont a gyors és komfortosabb tömegközlekedés a csallóközieket is megilleti. Ráadásul a vizen ugyebár nincsenek közlekedési dugók, vágányzár sincs, legfeljebb a zord időjárás nehezítheti ideiglenesen a hajójáratokat. Az osztrákok máris érdeklődnek a projekt iránt, mert közösen tovább növelhetnénk a környezetbarát idegenforgalmat, hiszen ezek a hajók elsősorban munkaszüneti napokon Dévényen át akár Bécsig is elmehetnek.Ez itt nem a kampány helye, ezért csak annyit említek meg, hogy terveink valóra váltását a február végi választások eredménye kedvezően, de kedvezőtlenül is befolyásolhatja.

logo_minor

Copyright © 2021 Somorjai