2024. okt. 16., szerda
Ingyenes a közlekedés januárban a Pozsony megyei elővárosi buszokon

Ingyenes a közlekedés januárban a Pozsony megyei elővárosi buszokon

2022.1.10. 08:47
ma7.sk

Hétfőtől (január 10.) több mint 90 százalékos szinten lesz már a Pozsony megyei elővárosi autóbusz-közlekedési szolgáltatás, tájékoztattak az Arriva szállítócég képviselői.

A hírt a következő internetes portál közölte: ma7.sk

Az Arriva szerint így hétfőtől  - az új autóbuszsofőrök alkalmazásának köszönhetően - az egész megyében az érvényes menetrendek szerint közlekednek már az egyes járatok.

Az Arriva értékesítési és kommunikációs igazgatója, Petra Helecz szerint hétfőtől több mint 30 új kollégájuk áll csatasorba, ami esetenként okozhat némi zökkenőt az egyes járatok kiszolgálásában, érezhető problémákra azonban már nem kell számítani. „Szinte az összes vonalat kiszolgálják” – mondta az igazgató hozzáfűzve, hogy a szolgáltató által kihasznált  kiegészítő minibuszokat átsorolják a somorjai és bazini vonalakra. Hétfőtől az Arriva megszünteti a szomszédos falvakba való letéréseket is, a gyorsított járatok a rendes menetrend szerint közlekednek ezentúl.

A szállítócégnek jelenleg 300 autóbuszsofőrje van. Ahhoz, hogy Pozsony megyében hosszú távon biztosítani tudja a százszázalékos, rendes elővárosi közlekedést, figyelembe véve a szabadságolásokat vagy a munkaképtelenséget, Helecz szerint további 50 gépjárművezetőre van még szükség.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai