2024. okt. 12., szombat
Ingyen ebéd, hogy is van ez?

Ingyen ebéd, hogy is van ez?

2019.8.29. 11:12
Zsuzsanna Sill

Hamarosan megkezdődik a 2019/20-as tanév, a médiában többször is hallhattunk  az ingyenes ebédekről,  az óvodás illetve az alapiskolás diákokkal kapcsolatosan.  Utánajártunk,  hogy is működik  majd a gyakorlatban.

Január elsejétől az érvényben lévő törvény alapján az óvodások egy része már ingyenes ebédet kap. Szeptember elsejétől  az alapiskolásokat is érinti ez a törvény.   A törvény értelmében naponta 1,20 Euró állami támogatást kapnak a gyerekek az ételre.  Ez a támogatás kizárólag az ételre vonatkozik, nem foglalja magába az egyes önkormányzatok általános költségeit.  Az Oktatási Minisztérium ezzel kapcsolatban a következő álláspontot ismertette:  „Az oktatási törvény értelmében az iskolai étkezés esetében az adott önkormányzat, fenntartó – falu vagy megye határozza meg az általános költségekre szánt hozzájárulást, illetve a befizetés módját. „

Utánajártunk Somorján, hogy működik majd ez a gyakorlatban szeptember elsejétől.  A Városi Hivatal illetékesei a meglévő oktatási törvény, illetve a  város általános kötelező érvényű rendelet 3 /2019 alapján a következőket adta portálunk tudtára: „  Az óvodások esetében, akik az utolsó óvodai évüket töltik a a tízórai, ebéd, uzsonna – 0,38-  0,90 – 0,26 Euró , ehhez még általános költségként 0,20 Eurót számolunk hozzá naponta. Tehát 1,74 Euró naponta.  A gyermek törvényes képviselője  a különbözetet téríti  1,74 – 1,20 tehát 0,54 Euró naponta.

Az alapiskola alsó tagozatosaira a következő vonatkozik:  1,21 Euró naponta  ehhez hozzá jön a 0,20 Euró általános költség, tehát összesen 1,41 Euró , ebből leszámoljuk az állami 1,20 Eurós támogatást. Tehát az alsó tagozatosok esetében a szülő 0,21 Eurót fizet majd naponta.

Az  alapiskola felső tagozatosai estén a következőképpen néz ki a fizetendő összeg:  1,30 Euró , amihez hozzáadódik a 0,20 Euró általános költség  tehát összesen 1,50 Euró az ebéd költsége. A támogatás és a valós összeg közötti különbség naponta 0,30 Euró, ezt az összeget téríti majd a szülő.

Somorján szerencsére nincs gond a konyhai alkalmazottak számával, ami Szlovákiai viszonylatban sajnos több helyen gondot okoz.  A város több fejlesztést is elindított e téren .  A szlovák tannyelvű alapiskola konyhájának rekonstrukciójára 56 000 Eurót, A magyar tannyelvű alapiskola  konyhájának felújítására 6300 Eurót, az étkező modernizálására 8000 Eurót fordít majd a város vezetése.”

Copyright © 2024 Somorjai