2024. ápr. 19., péntek
studenti_hu

Ilyen érettségi még nem volt

2020.4.24. 06:59
ujszo.com

Nem minden diák érettségizik idén – döntött az oktatásügyi minisztérium. Ha valaki elégedett az év végi és félévi jegyeinek átlagával, azzal kiválthatja az érettségi bizonyítvány osztályzatait. Ha javítana, szigorú feltételek mellett megteheti.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

A szóbeli érettségikre május 25-e és június 13-a között kerül sor az ország több mint 600 középiskolájában – erről Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter tájékoztatott tegnap. Ez azonban nem érinti egyformán az ország több mint 40 ezer végzősét.

A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket igényel

– mondta a tárcavezető, mielőtt ismertette az idei érettségik menetét. A minisztérium úgy döntött, idén minden diáknak az adott tantárgyból az év végi jegyei átlaga határozza meg a végső osztályzatot. Az utolsó két tanév félévi jegyei is beszámítanak az átlagba. Az 1,5-ös, a 2,5-ös, a 3,5-ös és a 4,5-ös átlag lefelé kerekítődik.

A végső jegyről május 12-ig kell értesíteni a diákokat, három napjuk lesz eldönteni, megelégednek-e a jegyükkel. Ha elégedetlenek és inkább javítanának, akkor május 15-ig értesíteniük kell az iskolát.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai