2024. ápr. 16., kedd
Idén is elmaradnak a karácsonyi vásárok

Idén is elmaradnak a karácsonyi vásárok

2021.11.23. 14:20
ujszo.com

Idén is elmarad a pozsonyi és a dunaszerdahelyi karácsonyi vásár, és valószínűleg Somorján sem szervezik meg a rendezvényt. Más programokkal igyekeznek megteremteni az adventi hangulatot.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Néhány hete még úgy tűnt, hogy idén újra olyan lesz majd a karácsonyi készülődés, mint amilyen a koronavírus-járvány megjelenése előtt volt. A helyzet romlása miatt azonban a főváros vezetése bő egy héttel a tervezett nyitás előtt, lefújta a vásárt. Matúš Vallo főpolgármester a közösségi portálon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy sajnálja, de az új covid-automatába foglalt intézkedések miatt idén sem nyithatják meg a rendezvényt. Az új rendelkezések értelmében a piros járásokban legfeljebb kétszáz – beoltott, vagy a betegségen átesett - ember vehet részt a tömegrendezvényeken. Az árusoknak így a csökkentett díj ellenében sem érné meg kibérelni a standokat. Vallo szerint ez volt a döntő érv a kérdésben, a főpolgármester megjegyezte, hogy keresik, miként csempészhetnek karácsonyi hangulatot a pozsonyi mindennapokba. A Sétatéren már felállították a karácsonyfát, vásár azonban itt sem lesz. Óváros önkormányzata különleges kamarakoncertekkel készül a helyieknek, a zenészek ugyanis nem a központi színpadon lépnek majd fel, hanem a lakókhoz viszik a programot. Hogy pontosan hogyan, azt később árulják el. „A jelenlegi előírások mellett nem tudjuk megtartani a karácsonyi vásárt. A készülődés azonban nem marad el, lesz hagyományos adventi koszorú és Betlehem is. Minden óvoda kap egy fenyőfát, amelyet feldíszítve kiállítunk a vmk előtti téren” - tájékoztatta lapunkat Karaffa Attila alpolgármester. A díszlet elkészül, az adventi gyertyagyújtást kísérő program azonban idén is az online térbe költözik. A tervek szerint a járókelők forró italokkal és karácsonyi finomságokkal a kezükben sétálgathatnak majd a díszletek között. Vásár nem lesz, de néhány árus individuálisan kínálhatja majd a portékáját. Somorján a napokban döntenek a karácsonyi rendezvényről, Orosz Csaba polgármester közölte, hogy nehéz meghozni a döntést, de valószínű, hogy idén itt sem lesz karácsonyi vásár. „Szerettük volna, hogy legyen hangulata a karácsonyi készülődésnek, de a járványhelyzet ezt ellehetetleníti. A város karácsonyfájának fényeit együtt világítjuk majd ki” - szögezte le Orosz Csaba.

 

További információt ITT OLVASHAT.

 

Copyright © 2024 Somorjai