2024. okt. 11., péntek
Holokauszt-emlékművet avatnak Somorján

Holokauszt-emlékművet avatnak Somorján

2022.4.22. 08:08
ujszo.com

A nyár elején leplezhetik le a holokauszt áldozatainak emlékművét Somorján. A városban többéves igyekezet eredményeként kapnak méltó emlékhelyet az áldozatok.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Háromszáztizenhárom zsidó áldozat nevét és életkorát marták lézerrel abba a nemesített rozsdafelületű acél emléktáblára, amelyet majd a Fő utcán állítanak fel. A kezdeményezők korábban gyűjtést szerveztek az emlékhely kialakítására, pályázatot is benyújtottak, a tábla helyét sem volt egyszerű megtalálni. Mostanra azonban sikerült, és június 19-én felavathatják az emléktáblát. Jávorka Tamás önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, hogy az emlékhelyet a Fő utcán a régi zeneiskola épületével szemben – amely egykor egy zsidó orvos háza volt - alakítják ki. „Úgy gondoljuk, hogy ezen a helyszínen méltó módon emlékezhetünk majd meg a zsidó holokauszt áldozatairól” – fejtette ki a képviselő. Jávorka Tamástól megtudtuk, hogy a tábla még tavaly elkészült, az emlékhely környékén azonban még tereprendezésre van szükség, ez várhatóan június elejére befejeződik.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai