2021. dec. 2., csütörtök - Melinda,Vivien
77222958_820104941741647_6935258764308119552_n

Hetven év kultúránkért

2019.11.25. 13:57
Szilvássy József
Kata Szabados

Bensőséges hangulatú ünnepségen emlékeztek meg a somorjai városi művelődési központban a Csemadok és helyi szervezete megalakulásának 70. évfordulójáról.

Köszöntőjében Kovács Koppány, a kulturális és társadalmi szövetség helyi elnöke tisztelettel és elismeréssel adózott sok ezer tag, illetve vezető  áldozatos munkájának, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a szövetség jelképe, a fáklya a sosem aludt ki. Megemlékezett azok érdemeiről is, akik már nincsenek az élők sorában, ám hagyatékukat a mai és az elkövetkező nemzedékek éltetik tovább. Rámutatott arra is, hogy az egykori Csehszlovákiában sorrendben harmadikként alakult meg a szövetség somorjai helyi szervezete, ami féynes bizonyítéka nmzeti kultúránk, anyanyelvünk iránti elkötelezettségünknek. Köszönetet mondott a városi önkormányzatnak a jelentős anyagi támogatásért. 

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke elismeréssel szólt a somorjai művészeti csoportok színvonalas podukcióiról és a helyi szervezet kiemelkedő tevékenységéről, amely országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. „A Csemadok évek óta nem kap semmilyen állami támogatást, mégis működik és gyarapodik, tagságunk  önfeláldozó munkájának köszönhetően” -- hangsúlyozta. Mindezt nemrég Esztergomban Szent István- díjjal, korábban pedig Brüsszelben rangos kitüntetéssel ismerték el-- közölte. 

Orosz Csaba polgármester ugyancsak felső fokom méltatta a helyi szervezet tevékenységét, amellyel gazdagítják a város kulturális életét, egyúttal pedig hozzájárulnak Somorja népszerűsítéséhez, immár nemzetközi méretben is.A továbbiakban Hűségért emléklappal tüntették ki azokat a tagokat, akik az elmúlt évtizedekben jelentős érdemeket szereztek helyi a szervezet tevékenységében, nemzeti azonosságtudatunk megőrzésében és erősítésében.

A műsorban fellépő Híd vegyeskar, továbbá a Csali, a Csalló, valamint a zenekar és a két szólista színvonalas produkciói méltán ragadtatták többször is vastapsra a közönséget. Mindannyian jóleső érzéssel nyugtázták, hogy az a fáklya tovább és erőteljesen lobog Somorján is. 

A nívós emlékünnepség nemzeti imánk eléneklésével ért véget.

kulturminor-e1573118764293-1

 

Hetven év kultúránkért
Hetven év kultúránkért
Hetven év kultúránkért
Hetven év kultúránkért
Hetven év kultúránkért
Copyright © 2021 Somorjai