2024. okt. 9., szerda
Hétfőn avatják a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművét

Hétfőn avatják a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművét

2021.8.2. 07:36
ma7.sk

Augusztus 2-án, 18 órától avatják fel a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművét, mely, a Fő utca és a Gazda sor találkozásánál, a volt ispotályos ház mellett lévő Szent Damján és Szent Kozma-kápolnával szemben kapott helyet.

A hírt a következő internetes portál közölte: ma7.sk

Majdnem öt év készülődés és vírushelyzet okozta gyülekezési tilalom után a héten elkészül, és felavatásra vár a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékműve. Via Nova Somorja Ifjúsági Csoport több somorjai civil szervezettel együttműködve még 2017-ben indított gyűjtést, hogy méltó emléket állítson a Somorjáról kitelepített magyaroknak.

A Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete somorjai tagozatának célja az volt, hogy egyfajta társadalmi összefogás valósuljon meg, s ne érhesse olyan vád ezt a kezdeményezést, hogy pár ember önkényes akciójáról van szó, így többek között a Via Nova Somorja, a Csemadok Somorja, a Somorja Hangja, a Magyar Polgári Kör és a Vest Music & Culture fogott össze somorjai civilekkel, közszereplőkkel és Somorja városával ezügyben.

A szervezők az emlékművet már 2017-ben fel szerették volna avatni, de folyamatosan akadályokba ütköztek: az eredeti helyszínen az építkezés nem kezdődhetett el, majd pedig a bizonytalanná vált helyszín helyett keresett új helyszínről folyt éles vita.

A vélemények ütköztetése után végül a Fő utca és a Gazda sor találkozásánál, a volt ispotályos ház mellett lévő Szent Damján és Szent Kozma-kápolnával szemben kapott helyet a több száz somorjai családot érintő gyalázatos eseményre emlékeztető kompozíció. A kápolna egyébként egy nagyon alapos restauráláson esett át, melyet az előző évben fejeztek be, s melynek során első körben leszigetelték a falakat, szakszerűen felújították a kápolna külsejét, kicserélték a tetőszerkezetet és a harangot is restaurálták.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai