2024. máj. 6., hétfő
mezo

Hármat rúgott a Bártfa, mégis a Somorja nyert

2017.9.24. 09:33
Szilvássy József
Őry Tibor

Megszerezte első őszi idegenbeli győzelmét a somorjai csapat, amely a II.labdarúgóliga 9. fordulójában a kelet-szlovákiai fürdővárosban szerzett három pontot  (3:1)

A szakadó eső ellenére csúszós, de nem sáros és mély talajú pályán rendezték meg a találkozót. Tartalékosan álltak ki az ellenfelek, mert a  hazaiak közül  a gólvágó Hamuľak és az ugyancsak alapembernek számító Andraščík, a vendégeknél Pončák és Králik sérülés, Horváth Csaba pedig eltiltás miatt hiányzott. Mindkét együttes az óvatoskodó kivárás helyett nagy iramban kezdett. Fortuna istennő kétszer is a somorjaiakra  mosolygott: az első negyed óra végén Juliao éles beadása lecsúszott a menteni igyekvő Berežný lábáról és a gólvonalon túlra  csorgott -- 0:1. Alig ocsudtak fel a bártfaiak, amikor  tizenöt perccel később  Fujak szabadrúgását Didik zavarában a saját kapujába fejelte -- 0:2. Nem sokkal az első félidő lefújása előtt Juliao futotta le a szarvashibák miatt ideges védőket és az ötös sarkáról elegáns bokamozdulattal emelte át a kirohanó kapust -- 0:3. Szünet után alaposan bekeményítettek a vendéglátók. Durvaságaikat főleg a brazil légiósok érezték meg. Ennek ellenére sem párolgott el a játékkedvük. Még  a taktikai fegyelmük sem, ezért a találkozó nagy esélyesének tartott a partizánutódok nem tudtak lecsapni a saját területüket jól lezáró, gyors ellentámadásokat vezető felső-csallóköziekre. Végül jelentős mezőnyfölényükből csupán Patarocha becsületgóljára futotta -- 1:3. Csölle Roland somorjai csapatvezető szerint némi szerencsével, de megérdemelten győztek, mert egyesek eddigi meddő önzősködések helyett ahogy egy hete a kassai Loki ellen, ezúttal is  egységes csapatként játszottak. Amelynek köszönhetően az őszi idényben először húzták be idegenben az önbizalomnövelő három pontot.

 PARTIZÁN BARDEJOV – STK FLUMINENSE ŠAMORÍN 1:3 (0:3)
Bártfai városi stadion, 400 néző.Játékvezető: Gemzický

Góllövők: 87.Patarocha – 15.Berežný, 32.Didik(mindkettő öngól), 41.Juliao

Sárga lapok: Grohoľ, Belnuek, Góra – Soares, Juliao, Neto, Hajdúch

Kiállítva: Berežný (második sárga lapja után )

BARDEJOV: Vinclér – Jacko, Berežný, Grohol, Belunek, Gruca, Verčimák(67.Patarocha), Ivanko Macej(78.Košč), Didik, Szczepański(57.Góra), Staško

 

SOMORJA: Hajdúch – Breno, Marić, Štrbák, Fujak – Nascimento (72. Vávra), Šmehyl, Igor Juliao (72. Leonel) – Pančík, Mezovský, Fernando Neto (83. Ozogány)

 

Képaláírás: Mezovský (jobbra, kék mezben) csatárként is jó teljesítményt nyújtott.

(Őry Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Somorjai