2024. máj. 6., hétfő
Győzelem a bajnoki nyitányon

Győzelem a bajnoki nyitányon

2018.7.22. 08:18
Jakub Mihálik , Szilvássy József
Tomas Castellani Art

STK Fluminense Somorja – Slavoj Trebišov 2:0. Sikeresen kezdte a II.labdarúgó liga új idényét a csapatunk, amely otthon tartotta az első három pontot, miután két góllal győzött a tőketerebesiek ellen.

Az első félidőben a somorjaiak irányították a játékot, végig mezőnyfölényben játszottak. A  25.percben az újonc .Euller kiváló átadással szöktette az ugyancsak bemutatkozó Lukáš Hruškát,aki elegánsan átemelte a kifutó kapust. Labdája a hűlóban kötött ki.  Az . STK a vezetés után sem lazított az iramon, és némi szerencsével újabb gólokat lőhetett volna. A második félidőben alaposan rákapcsoltak a a vendégek, ám Hajdúch több alkalommal is bravúrosan hárította próbálkozásaikat. Az utolsó fél óra hatalmas zivatarban, olykor felhőszakadásban zajlott, amely még nehezebbé  tette a küzdelmet. Csapatunk azonban ekkor is helyt állt, okosan védekezett és a 83.percben Roman Sabler kihasználta a tőketerebesi hálóőr hibáját, kicselezte őt, majd pedig az üres kapuba gurított. “Mindig remek dolog az új idényt győzelemmel kezdeni, smely a rövid felkészülési időszak után még értékesebb.  Az első félidőben kiválóan játszottunk, a másodikban erőnléti gondjaink akadtak, de játékosaink ekkor is küzdöttek, nagyszerűek voltak, ezért megérdemeltük a három pontot” -- nyilatkozta a találkozó után Gustavo Leal edző.

Csapatunk a következő bajnoki mérkőzését Liptószentmiklóson játssza, július 28-án szombaton, 17:30-tól.

Hajrá Somorja!

STK Fluminense Somorja – Slavoj Trebišov 2:0 (1:0)

Góllövők: 25. Hruška, 83. Sabler

Sárga lapok : Pončák, Mezovský – Begala

Játékvezető: Anton Ihring

Nézőszám: 330

Az STK felállítása: Hajdúch – Pittner, Pončák, Štrbák, Fujak – Mezovský, Šmehyl (79. John), Guilherme – Euller (70. Almaský), Sabler, Hruška (83. Jánošík),

Copyright © 2024 Somorjai