2024. okt. 11., péntek

GútorRUN negyedszer – 2016. szeptember 17-én!

2016.8.2. 07:40
Slávka Gáborová

Megindult a jelentkezés a futóversenyre  a www.dobehnima.sk;  www.gutorrun.sk  honlapon.

“Az idén is azon dolgozunk, hogy 2016. szeptember 17- én negyedszer is találkozzunk és minél többen legyünk, fussunk együtt. Már az első GútorRUN elnevezésű futóverseny előkészületei során, megalapozott lelkesedéssel kellemes benyomással vágtam bele az előkészületi  munkába, hiszen konstruktív, tettrekész gútori polgárok vették ki részüket a szervezésből. Olyanok, akik nem kerestek kifogásokat, hanem aktívan dolgoztak annak érdekében, hogy sikerüljön egy példaértékű sporteseményt szervezni és ezzel hagyományt teremteni régiónkban. Célunk, az volt, hogy legalább néhány órára összehozzuk  a helyi és a környékbeli polgárokat és arra ösztönözzük a gyermekeket, de a felnőtteket is, hogy rendszeresen sportoljanak. Ahogy az aktív életmód egyik lelkes magyarországi népszerúsítője, Peterdi Pál mondogatta már évtizedekkel ezelőtt szellemesen: “A láb mindig kéznél van!”

Támogatóinknak köszönhetően  immár három évad során sikeres rendezvényt szerveztünk, amelybe több mint 1 000 sportolni vágyó kapcsolódott be, állt rajthoz és a gyermekek ingyenesen sportolhattak.

2016. szeptember 17-én negyedszer is találkozunk, legalább egyetlen délelőttre a sportolni vágyók veszik majd birtokukba Gútor községet, valamint a felvízcsatornai töltést!” – mondta Molnár Anna, a rendezvény főszervezője /GútorFUN polgári társulás/.

A gyermek kategóriákban továbbra sincs nevezési díj, ingyenesen állhat rajthoz az ifjú nemzedék, emellett pedig sok-sok ajándék várja majd nemcsak a leggyorsabbakat, hiszen a tombolában mindenki nyerhet.

Kézműves foglalkozásokkal kedveskednek a gyermekeknek és  megfelelő ritmusban maradni pedig  az ismert  Dumsters együttes fergeteges dobshow-ja segít majd minden résztvevőnek.

Egy rövid értékelés, a RUN szakmai folyóirat a következőket írta versenyről:

“A GútorRUN versenyt minden futónak ajánljuk. Kiválóan megszervezett, kisebb futóversenyek összetéveszthetetlen varázsával, egyedi, kellemes hangulatával valamint  kiváló programokkal úgy a gyermekek mint a felnőttek részére, és mindez gyönyörű környezetben.”

 

Távok:

A gyermekek számára:

ovisok –  200 m

alsó tagozat (1-4. évfolyam)     – 750 m

felső tagozat (5-9. évfolyam) –  1320 m

 

Fő futószám.       –  10 000 m

hobbifutás:           –   5600 m

rekreációs futás  –    2300 m

priprava na start 5 - kópia

Copyright © 2024 Somorjai