2024. már. 28., csütörtök
borbala

Borbála – napi szokások és hiedelmek vidékünkön

2020.12.4. 16:14
Peter Sill

Borbála-nap hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca-napéhoz, de kevésbé ismertek vidékünkön.  Borbála a lányok pártfogója, régebben ezen a napon a nők nem dolgozhattak. A lányok cseresznye gallyat tettek vízbe és ha kivirágzott a Borbála-ág, párra leltek.

A csallóközcsütörtöki néhai Kállay Margit néni feljegyzései alapján tudjuk, hogy Szent Borbála napján egy levágott ágat vízbe tettek, s annak kivirágzása a jövő évi termésre utalt. . Ha karácsonyig kihajtott, a következő év jó termésére utalt. Nem szabadott varrni sem, akárcsak Lucakor, mert bevarrnák a tyúkok fenekét."  Söpörni sem lehetett, mert kisöpörték volna a szerencsét. A néphit szerint akárcsak az egész téli ünnepkörben, Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató, ha mégis odatévedne, seprűvel kellett elhajtani. Párválasztó játékot is játszottak ezen a napon az eladósorban lévő lányok, gombócba rejtettél a fiúneveket, és amelyik gombóc először feljött a forrásban lévő viz tetejére, olyan nevű lesz majd a leendő férj.

A világ a korlátozások miatt lelassult, próbáljuk ki akár ezeket a Borlála- napi népszokásokat ha másért nem, azért hogy jobb hangulatunk legyen.

logo_minor2021

Copyright © 2024 Somorjai