2021. aug. 5., csütörtök
dunaj loď

BARANGOLÓ: A Mátyusföld és a Csallóköz határán

2020.7.9. 15:49
ujszo.com
Felhőtlen kirándulási lehetőséget kínál a Kis-Duna nyárasdi szakasza, kerékpárosok, horgászok és csónakázni vágyók számára.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

„Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz. Ezüst víz (Kis-Duna), ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket az az árvalányhajféle, bojtos növény) erős, mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüstszín volt. Azt hiszem ez szebb, mint Páris” – írta Kodály Zoltán barátjának Párizsba küldött levelében, nádszegi népdalgyűjtő útjáról.

Aki az ezüst vízben gyönyörködne, keresse fel a Kis-Dunát. A csónakázók, a biciklisek, a horgászok és a túrázók számára is kellemes kikapcsolódást nyújthat a folyó Nyárasd határában található szakasza, ahol a Tőkési-ág beletorkollik a Kis-Dunába. A településtől nagyjából 5 kilométerre található hely kényelmesen megközelíthető autóval és kerékpárral, de akár gyalog is. Az erdő széléig, az egykori pionírházig betonút vezet, onnan pedig csak néhány perc séta és máris a vízparton vagyunk. Csónakkal Eperjes felől lehet megközelíteni. A 25 kilométeres távot öt-hat óra alatt kényelmesen meg lehet tenni, tempósabban, pihenő nélkül nagyjából négy óra alatt. Mivel egy nyugodt kis folyóról van szó, ezért bátran nekiindulhatnak akár kisgyermekes családok is. Evezés szempontjából nem túl igényes, kikapcsolódás szempontjából viszont tökéletes választás lehet.

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2021 Somorjai