2024. okt. 5., szombat
edit_il

Az Edith és Marlene Somorján

2018.10.26. 08:54
felvidek.ma

Megérdemelt sikert aratott 24-én, szerdán este a Komáromi Jókai Színház Edith és Marlene című előadása a Somorjai VMK színháztermében. Pataki Éva zenés játékáról idézzük a színház honlapján található beharangozót.

„Két legenda, két csodálatos női ikon, két sztár a széteső Európában. Edith Piaf és Marlene Dietrich. Pataki Éva zenés játéka a két világhírű művésznő barátságának különös hullámzását mutatja meg. Vajon összemérhető, összeegyeztethető-e ez a szélsőségesen másféle életút? Piafot a párizsi utcalányok nevelték, Dietrich a hűvös arisztokrata körökből lett világsztár. Származásuk, sorsuk különbözőségét azonban feloldja a tehetség, a teljes odaadás, a szenvedély, amivel művészi pályájuk felé fordultak.”

Holocsy Krisztina személyében pedig nemcsak egy nagyszerű színésznőt láthatott a közönség, hanem egy remek énekesnőt is. Sporthasonlattal élve megugrotta azt a magasságot, amit Edith Piaf dalainak az eléneklése jelent. Azt hangsúlyozta, ami Piafban a lényeg volt, és ami  zseniálissá tette, hogy a hangjával érzelmeket közvetített.

Holocsy Katalin remek érzékkel adta vissza Marlene Dietrich arisztokratikus stílusát. A két eltérő habitusú ember felismerte és tisztelte egymásban a nagy művészt.

A zenés játékban nyomon követhetjük Edith pályáját, és a két nő barátságát attól kezdve, hogy Lepleé bártulajdonos felfedezte az utcasarkon és felkarolta Piafot.

Ha már a két főszereplőt méltattuk, ne feledkezzünk meg Méhes László ötletes rendezéséről, valamint Juraj Gráfel díszletéről sem.

Az előadás színvonalát tovább emelte az élő zenekari kíséret. Összegzésként elmondható a szerda estéről, hogy senki nem bánta meg, aki ott volt az előadáson, mert olyan művészi élményben volt részünk, amivel mindnyájan gazdagabbak lettünk!

Copyright © 2024 Somorjai