2024. okt. 5., szombat
Arriva: Dolgozunk a fennakadások elhárításán

Arriva: Dolgozunk a fennakadások elhárításán

2021.11.18. 08:03
ujszo.com

Az új, Pozsony megyeiregionális busztársaság sofőrhiánnyal küzd. Csaknem száz buszvezetőre lenne szüksége. Hétfőn emiatt mintegy 50 vonalon voltak fennakadások, főleg Bazin és Szenc környékén. Az Arriva közlekedési társaság türelmet kér az utasoktól. Közleményében hangsúlyozta: folyamatosan dolgoznak a problémák elhárításán.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Petra Helecz, az Arriva kommunikációs és kereskedelmi igazgatója elmondta: amint az egyes vonalakat sikerül feltölteni járművezetőkkel, visszatérnek a normál menetrendekhez. Felhívta ugyanakkor az utasok figyelmét, hogy hétfőtől új menetrendek érvényesek, néhány járat menetvonalát lerövidítették, módosították vagy egy másik járattal helyettesítettek. Az új menetrendek elérhetőek az Arriva honlapján.

Helecz hozzáfűzte: a közlekedési társaságnak minimális ideje maradt a tömegközlekedési szolgáltatás előkészítésére, mivel a megyével csak október elején kötött szerződést.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai