2024. ápr. 20., szombat
bella darida

Akik nehéz helyzetben is optimisták maradtak

2020.4.9. 12:26
ujszo.com

A koronavírus-járvány miatti intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a kisvállalkozókat, főként az éttermek üzemeltetőit. Hogyan lehet ilyenkor megbirkózni egy vendéglő fenntartásával? Egyebek mellett erről is faggattuk Darida Tibort és Venchich Patrikot, a somorjai Bella Italia tulajdonosait.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

A Bella Italia vendéglő terasza a tavasz közeledtével általában megtelik látogatókkal, most azonban már három hete üresen áll. A kormány koronavírus-járvány elleni intézkedései között az is szerepel, hogy az éttermek, a bárok és az egyéb vendéglátóipari egységek nem nyithatnak ki egészen addig, amíg a válsághelyzet tart.

Darida Tibor, az étterem tulajdonosa az Új Szónak elmesélte, hogyan reagált, amikor megtudta, hogy be kell zárniuk.

„Pontosan emlékszem a napra. Március 14-e volt, szombat, amikor már éreztük, hogy nagyon kevés vendég jön. Azon a héten kezdte el a kormány meghozni a szigorúbb intézkedéseket, bár az éttermeket akkor még nem volt kötelező bezárni. Mi azonban önszántunkból döntöttünk úgy, hogy vasárnap már nem nyitunk ki, hogy ne tegyük ki az alkalmazottainkat az esetleges fertőzésveszélynek”

– magyarázta Tibor.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai