2024. már. 29., péntek
A 13 éves somorjai Rebecca csodákra képes a számokkal

A 13 éves somorjai Rebecca csodákra képes a számokkal

2019.7.11. 15:17
ma7.sk
Meszáros Rebecca a Mentális Aritmetikai Olimpián bizonyíthatott Belgrádban, ahol minden várakozást felülmúló eredményt ért el a 13 éves diáklány.

Rebeccának az olimpián sikerült az első helyet megszerezni, megelőzve 15 ország 1200 tanulóját. Olyan az agya, mint a számítógép. Pillanatok alatt képes kiszámítani a legbonyolultabb matematikai feladatokat is.

Múlt év októberében kezdett foglalkozni a mentális aritmetikával.

A pozsonyi Kid Genius (Kis Zseni) Mentális Aritmetikai Iskolárára az interneten lett figyelmes a fiatal lány. Szólt édesanyjának, aki maga is matematikát tanít. Rebeccával kivételt kellett tenni, ugyanis a tanításon a gyerekek 12 éves korig vehetnek részt, s Rebecca már 13. Az iskola az édesanya kérésének eleget tett.

Mi is az a mentális aritmetika?

A mentális aritmetika a matematika egyik ága, amely a négy alapművelettel – összeadás, kivonás, szorzás, osztás – foglalkozik, miközben a bal és a jobb agyféltekét egyensúlyba hozza.

A legbonyolultabb matematikai műveleteket másodpercek alatt megoldják óvodás és kisiskolás korú gyermekek, pedig nincsen náluk se számológép, de még papír és ceruza sem. Csupán egy abakuszt használnak, azt is csak képzeletben. Az úgynevezett mentális aritmetika módszertana Japánból indult.

A mentális aritmetika alapja az abakusz.

Képgalériánk:

matematika

• Fotó: cas.sk

Kezdetben ezt használják számoláshoz, később az ősi japán számolóeszközt, az abakuszt maguk elé képzelik a gyerekek. A két agyfélteke egyszerre dolgozik: a bal számol, a jobb látja a golyók állását. A különböző számításokra pedig formulákat alkalmaznak. Lényege, hogy művelői fejben számolnak, gyakorlatilag gyorsabban, mintha számológéppel tennék.

A gyerekek ezzel a japán számolási módszerrel játékos keretek között tanulnak számolni, valamint a saját fantáziájuk segítségével, amit időközben fejlesztenek.

Rebeccát a japán számolási módszer rejtelmeibe Nikola Chichová tanítónő vezette be. Az elején a gyerekek a japán abakusz segítségével számolnak, később a képzelőerejükre támaszkodnak. Az abakuszon minden golyó valamilyen számot jelent, a golyók oszlopokba vannak besorolva, amelyek tizeseket, százasokat és ezreseket jelentenek.

A gyerekek ezzel a módszerrel nagyon gyorsan megtanulnak bonyolult feladatokat is megoldani, mondta a tanárnő. A szabályokat játékok keretében sajátítják el, így a matematika ezzel a japán módszerrel szórakozássá válik a gyerekek részére. A tanítás hétvégénként zajlik, négy éves kortól foglalkoznak a gyerekekkel, tizenkét éves kor a legtöbb, amikor elkezdheti ezen módszer elsajátítását.

Az egészséges mentális fejlődés játékosan és szórakoztató módon történik.

A módszertan 4-12 éves gyermekek számára van kifejlesztve, hisz bizonyított, hogy az agy ilyenkor fejlődik a legintenzívebben. Ilyenkor a gyermeki agy szivacsként funkcionál és mindent magába szív. A két éves program befejezése után a végzős növendékek elismervényt kapnak a tanulmányaikról.

Nemcsak a matematikai tanulmányaikban érnek el jobb eredményt, de figyelmük, logikus gondolkodásuk és intelligánciájuk is emelkedik, emelte ki a tanítónő. Játékos és szórakoztató tevékenységekkel próbálják ösztönözni a gyermekeket csúcsteljesítményre, ami az általános műveltség, az idegen nyelvek és sport területén is jelentkezni fog.

Copyright © 2024 Somorjai