2024. máj. 8., szerda
Evanilson

Negyed óra iramfoci, egyébként kocogás Somorján

2018.5.6. 07:11
Szilvássy József
Őry Tibor

A II.kabdarúgó liga 28.fordulójában az STK Fluminense Somorja odahaza könnyen felejthető mérkőzésen győzte le az MFK Zvolen csapatát (3:1). A hazaiak ezzel végleg kiharcolták jövő évi bérletüket a második vonalban, a vendégek viszont alighanem kiesnek.

Elszántan,  egész pályás letámadással kezdték a találkozót a zólyomiak, akik mindenképpen életben akarták tartani bennmaraádi esélyüket, ezért győzni szerettek volna. Erre a taktikára a hazaiak sokáig nem találtak ellenszert. Igaz, nem is nagyon iparkodtak átvenni az irányítást. Megelégedtek a biztonságos védekezéssel, alibipasszokkal, öreguras kocogással. Lelkes ellenfelük ugyan sokat futott, de ők sem jutottak el még gólhelyzetig sem, igy aztán egyre unalmasabban csordogált a találkozó.  A hazaiaknál nagyon hiányzott az angliai edzőtáborba vonult Christian, aki képes lett volna a karmesteri pálcát megragadva, nagyobb iramra ösztökélni társait. A nézők közül többen a kütyüjeikről a Trnava-DAC találkozó eseményeit figyelték és kommentálták egymás között. Aztán a 43.percben az itt-ott felhangzott füttyögés hatására az STK játékosai közül néhányan megrázták magukat. Fernando Neto pazar labdával szöktette Evanilsont, aki kicselezte a kapust is, amikor a hálóőr elakasztotta. A jogos büntetőt az indítás ötletgazdája magabiztosan értékesítette -- 1:0.

Szünet után a vendéglátók  rövid időn belül eldöntötték a találkozó és a zólyomiak sorsát. Az 56.percben a baloldali beadást az üresen hagyott Sabler zúdította a hálóba -- 2:0. Egy perccel később pedig ismét Evanilson futotta le a védőket és a kifutó kapus mellett parádés mozdulattal  nyeste kapuba a labdát -- 3:0. A remélt látványos hazai folytatás azonban elmaradt, mert visszatért az első félidei szürke forgatókönyv. A zólyomiak ekkor sem adták fel, továbbra is tüsténkedtek. Tóth a 86.percben az elmélázó somorjai védők között megszerezte legalább a megérdemelt becsületgóljukat. A mérkőzés végén a somorjai szurkolók mégis csak tapsoltak, amellyel nyilván kedvenceik eredményes tavaszi szereplését, valamint  az újabb három pont megszerzését köszönték meg. Jó focit talán majd két hét múlva, a pozsonyi Inter elleni, immár különösebb tét nélküli találkozón láthatnak a Pomléban.

 

STK Fluminense Somorja -- MFK Zvolen 3:1(1:0)

Pomléi stadion, 375 néző. Játékvezető: Richard   Sedlár.

Góllövők:  44.Fernando Neto (büntetőből) , 56.Sabler, 57.Evanilson – 84.Tóth

Sárga lapok:  Ágh – Budinský, Gábriš, Jovanovič

 

Az STK felállítása : Hajdúch – Marič , Pončák, Štrbák, Ágh – Mezovský, Šmehyl (78.Nascimento), Bernardo – Evanilson (69.Pančík), Sabler, Fernando Neto (78.Matheus Pato)

Evanilson

Az első hazai gól előtti jelenet: a vendégek kapusa már csak elakasztani tudta Evanilsont

(Őry Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Somorjai