Még nincs meg az első tavaszi győzelmünk

Még nincs meg az első tavaszi győzelmünk

Újabb felkészülési mérkőzést játszott szerdán az STK 1914 első csapata, ezúttal Szencen az 1.SC Znojmo ellen. Vendégeink a cseh II.liga 18 csapatos morvaországi-sziléziai csoportjában a 13.helyről várják a tavaszi folytatást. Ennek a találkozónak az érdekessége az volt, hogy Szlovákiában elsőként itt próbálták ki a VAR (Video assistant referee) vidobírót, amelyet ősztől egyelőre a Fortuna liga hétvégi tévés mérkőzésein alkalmaznak majd.

„Játékosaink azzal az elhatározással léptek pályára, hogy megszerezzük az idei első tavaszi győzelmünket, amelyhez nagyon közel álltunk. Végig jobbak voltunk, két kapufát rúgtunk, kétszer is vezettünk, ám elkerülhető gólokat kaptunk, különösen a második volt potyaízű. Sebaj, most még a különböző játékelemek begyakorlása az összeszokottság kimunkálása a lényeg, az eredmények majd a március elején kezdődő bajnoki meccseken lesznek  nagyon fontosak. Egyébként a mérkőzése két panamai és egy szerb próbajátékos mutatkozott be, szerepelt a brazil Matheus is, aki szombaton Győrött egy könyöklés következtében vérző fejjel hagyta el a játékteret. Az edzések folytatódnak, szombaton pedig az élvonalbeli Aranyosmarót ellen játszunk, az ő pályájukon” — tájékoztatta honlapunkat Csölle Roland csapatvezető.

STK 1914 Somorja — 1 SC Znojmo 2:2 (2:1)

Góllövőnk: Rymanenko (2, a 35.és a 45.percben, a másodikat 11-esből)

logo_minor 

 

Diskusia