2024. már. 28., csütörtök
clanok madar

Új igazgató a somorjai lakáskezelő vállalat élén

2020.2.14. 09:20
ujszo.com

| A város önkormányzata múltheti ülésén elfogadta az új ügyvezető igazgató kinevezését, Kürthy Sándor áll a városi lakáskezelő vállalat élére. Kürthy-t öt jelentkező közül választotta ki az értékelő bizottság.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujsz.com

A város december közepén hirdettet pályázatot a lakáskezelő vállalat igazgatói posztjára. Orosz Csaba polgármester hosszan tartó elégedetlenséggel indokolta a korábbi ügyvezető, Boris Rozmuš visszahívását.

„A felügyelőbizottság, a polgármester és a hivatal közös döntése alapján határoztunk így. Mivel nem az elvárásoknak megfelelően vezették a céget, ezért akartunk lehetőséget adni egy új igazgatónak” - részletezte Orosz.

Rozmušt 2017 nyarán nevezték ki a cég élére, a mostanihoz hasonlóan akkor is öten pályázták meg a funkciót. Két és fél év után következett be újabb csere a vállalat vezetőségében, a képviselők részéről elhangzott a kérdés, hogy módosult-e a kiválasztás folyamata, amelynek köszönhetően esetleg megelőzhető lenne egy hasonló helyzet kialakulása. Orosz Csaba közölte, hogy standard pályázatot hirdettek. Diplomás, legalább tízéves vezetői tapasztalattal bíró, a jogszabályokban is jártas személyek jelentkezését várták. A január 20-án megtartott meghallgatáson Kürthy Sándort találták a legalkalmasabbnak a funkció ellátására, a tizennyolc önkormányzati képviselő közül tizenöten támogatták a kinevezését. Kürthy a titkos szavazás után megköszönte a városatyák bizalmát és leszögezte, hogy teljes erejével a lakáskezelő vállalatot szolgálja majd.

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai