2024. már. 29., péntek
Mailová príloha

Tallósi diákok Tallós-Prohászka István tarlatan

2019.12.13. 15:21
Szilvássy József
Sánka Adrián

Egy autóbusznyi tanuló érkezett a galántai járásbeli Tallósról a somorjai művelődési központba, hogy megtekintsék a neves festőművész kiállítását.

“Több újságban olvastunk a tárlatról, amely felkeltette az érdeklődésünket. Elsősorban a festőművész előneve miatt. Érdekelt bennünket, vajon miért lett Tallós-Prohászka, s fűzödött-e valamilyen családi, bvagy egyéb kapcsolata községünkhöz. Kíváncsiak voltunk alkotásaira is, amelyekről idáig elég keveset hallottunk, pedig főleg a múlt század harmincas éveiben jelentős művészként tartották számon ” -- nyilatkozta honlapunknak Pálinkás Ildikó, a tallósi magyar tannyelvű alapiskola pedagógusa, aki kolléganőivel megszervezte a somorjai tanulmányutat.

Mailová príloha 5

Sánka Ágoston elmondta, hogy a Tallós megnevezés őt is évek óta foglalkoztatja. “Felkértem Végh Lászlót, a helyi Fórum Kisebbségtudományi Intézet oduzályvezetőjét és néhány kollégáját is, hogy próbálják meg kideríteni ezt a rejtélyt, de egyelőre kutatásaik ellenére ők sem találták meg a választ” -- tájékoztatta a növendékeket a somorjai kiállítás kurátora, műgyűjtő.

Mailová príloha 6

Néhányan feltételezik, hogy valamelyik felmenője származhatott Tallósról, de erre még nincs bizonyíték. Sánka közölte: Somorján még élnek olyan polgárok, akik jól ismerték a festőművészt és baráti kapcsolatot ápoltak vele. Ők esetleg erre a kérdésre is tudnának válaszolni.

Egyébként a tallósi tanulók és kísérőik nagy érdeklődéssel tekintették meg a tárlatot, amely munkanapokon December 22-ig tart nyitva, reggel nyolctól este nyolcig.

logo_minor

Mailová príloha 7

Copyright © 2024 Somorjai