2024. már. 28., csütörtök

III. Felhang- és torokhang-fesztivál a zsinagógában

2017.7.23. 10:37
Peter Gábor

Egyedülálló zenei élményt kínáló rendezvény helyszíne lesz 2017. szeptember 8-án és 9-én az egykori zsinagóga épületében található At Home Gallery, amely immár harmadik alkalommal lát vendégül felhang- és torokénekeseket, együtteseket. Juraj Turtev elmondta: az első két évad egyértelműen pozitív visszhangja arra ösztökélte az esemény szervezőgárdáját, hogy megrendezze a harmadik, immár kétnaposra bővült fesztivált.

„A fesztivál műsora úgy épül fel, hogy a felhangénekek, hangok és rezonanciák lehető legszélesebb spektrumát mutassa be, a hagyományos keleti torokénekléstől a nyugati polifonikus hangképzésig” – közölte.
A fesztivál fellépői közt ott lesz az osztrák Anna Maria Hefele és társa (9-én, szombaton), valamint Angliából Candida Valentino és társa (8-án, pénteken).
Anna Maria Hefelét a felhangéneklés egyik legkiválóbb képviselőjének tartják Európában, Candida Valentino pedig azon kevés nők közé tartozik, akik elsajátították a keleti torokéneklés ún. kargyraa változatát.
A fesztivál a nem énekhanggal képzett felhangok tárházát is bemutatja. Szlovákiában nagy hagyománya van a fúvós hangszereknek, elsősorban a világszerte ismert fujarának, de egyéb hangszerek fülbemászó és színes hangzásában is fontos szerepet játszanak a felhangok. E hangszerek szakavatott mestere a poprádi Michal Smetanka, aki 8-án, pénteken lép fel. A keleti és nyugati felhangének és felhangok ötvözésének módozatait a Nagy-Britanniából érkező Rami Shaafi mutatja be, aki elsajátította Kelet-Szibéria csaknem valamennyi hangképzőtechnikáját. Ennek a tudásnak nagy hasznát veszi mint zeneterapeuta; műsorában is fellelhetőek a zenével való gyógyítás egyes elemei.
Rami Shaafi évek óta népszerűsíti a felhangéneklést Szlovákiában, jelenleg ugyanis Pozsonyban él és alkot.
Mivel a régi zene liturgiáiban, a gregorián énekekben vagy a himnikus jellegű dalokban is felismerhetően megjelennek a felhangok, a budapesti Vass Lajos Kamarakórus tolmácsolásában 9-én, szombaton, a fesztivál záróműsoraként, ilyen jellegű zenét hallhat a közönség
A hazai mezőnyt Juraj Turtev és vendégei képviselik.
A fesztivál alatt szeptember 9-én, azaz szombaton 9:00-tól Rami Shaafi alkotóműhelyén vehetnek részt az érdeklődők, 15:00-tól pedig a somorjai Művészeti Alapiskolában (Park utca 4.) Michael Ormiston (GB) tart előadást a Szibériában élő népek torokéneklési hagyományairól.

A rendezvényre jegyek elővételben a www.ticketportal.sk-n kaphatók.

forrás: a város weboldala és Juraj Turtev.

Copyright © 2024 Somorjai