2024. ápr. 19., péntek
Az első tárlat

Fotók a régi Somorjáról -- másodszor

2017.4.26. 07:56
Szilvássy József

E héten, pénteken 18. órakor nyílik meg a helyi művelődési központban az a nagy érdeklődésselvárt kiállítás, amelyen immár másodszor tekinthetjük meg a régi Somorjáról készült dokumentumértékű fotókat. Az ötletgazdát, Szinghoffer Gábort kérdeztük eddigi önkéntes munkájáról és további terveiről.

O Mikor és hogyan született meg a korabeli fotók összegyűjtésének és kiállításának az ötlete?

Tősgyökeres somorjaiként odahaza is találtam régi fényképeket, amelyek többnyire véletlenül kerültek a kezembe. További érdekes fotókat az apósomtól, Vízy Józseftől kaptam. Ekkor tájt döbbentem rá, hogy városunkban mennyi értékes polgári ház pusztult el, amelyeket legalább dokumetumok révén kellene közkinccsé tenni. Ezért láttam munkához és fokozatosan valóságos kincsesbányát sikerült összegyűjtenem. Tavaly szerveztük meg Somogyi Tibor fotóssal és a somorjai művelődési központ hathatós segítségével az első kiállítást.

O Milyen sikerrel?

Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagy és kedvező visszhang fogadta kezdeményezésünket. Még én is meglepődtem a nagy érdeklődés láttán. Jóleső érzéssel, olykor bizony elérzékenyülve  figyeltem, ahogy az idősebb látogatók a fotók révén felidézték egykori fiatal éveiket, életüknek egy-egy emlékezetes helyszínét. A fiatalok, és mindazok, akik az elmúlt években, évtizedekben költöztek ide, meg  rácsodálkoztak, milyen vonzó volt az egykori polgári Somorja. Valóságos bűn volt csaknem mindent lerombolni, mert bizony akadtak építészeti szempontból is jó állagú házak, amelyeket korszerűsíteni kellett volna, vagy új funkciót találni nekik, mint például Burgenlandban, vagy éppen a közeli Modrán. Itt és most már csak annyit tehetünk, hogy egykori, fokozatosan digitalizált fotókon, továbbá filmeken mutassuk meg ezeket az értékeket a somorjaiak mai és az elkövetkező nemzedékének.

O Mennyi fotót sikerült idáig összegyűjteni?

Jelenleg már több ezer fotót őrzők, amelyeket rendszerezek. Felkutattam néhány leváltárat, átnéztem a művelődési központ teljes archívumát. Sok helyi, még városunkból elktöltözött polgártól is kaptam értékes és érdekes fotókat. Munkámat nagyban segíti Huszár László, Végh László a Fórum Kisebbségkutató Intézetben, valamint Ozogány Ernő. Továbbá a városi önkormányzat és a helyi művelődési központ. Meggyőződésem, hogy közösen eredményes munkát végzünk, amelyet remélhetően a pénteki kiállítás fogadtatása is visszaigazol.

Képalá: Már tavaly is nagy érdelődés kísérte az első tárlatot. (Somogyi Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Somorjai