2024. ápr. 20., szombat

FK Noves -- STK Fluminense Somorja 0:2

2018.4.29. 07:57
Jakub Mihálik

A II.labdarúgó liga 27.fordulójában az STK győzött Iglón (Spišská Nová Ves) és ezzel határozott lépést tett a bennmaradás érdekében.

A somorjai együttes elég rosszul kezdett a szepességi staionban. Végig az első félidőben hiányzott a mozgás, az elszántság, csikorgott az összjáték is, ezért ebben a játékrészben csak a hazaiak dolgoztak ki helyzeteket. Szünetben kettős cseréről határoztak edzőink, amellyel élénkebbé és eredményesebbé tették  játékunkat. A csereként beállt Evanilson a 79.percben góllal koronázta meg jó játékát. Ezzel a találattal sikerült megtörnünk ellenfelünk lendületét. A kegyelemdöfést Igor Juliao vitte be nekik a 90.percben, amikor büntetőből állította be a végeredményt.

„Arra kértük játékosainkat, hogy kezdettől fogva megfelelő határozottsággal játsszanak, ám ezt a feladatukat sokáig nem teljesítették, ezért döntöttünk a  cserékről. Szünet után átvettük a játék irányítását, ekkor játékosságban és helyzetek teremtésében is már felülmúltuk vendéglátóinkat. A hazaiak főleg pontrúgásokból veszélyeztettek, de sikertelenül, mi viszont türelmesen vártunk a megfelelő lehetőségre, amely a találkozó hajrájában el is érkezett, s igy megérdemelten nyertünk. Ennek a győzelemnek még nagyobb értéke akkor lesz, ha jövő szombaton a hazai pályán is behúzzuk a három pontot“ -- nyilatkozta a találkozó után Gustavo Leal.

A somorjaiak ezzel a győzelmükkel feljöttek a hatodik helyre. Szombaton, május 5-én  a pomléi stadionban a kiesés ellen küzdő zólyomiakat fogadjuk. A találkozó 17.00 órakor kezdődik.

Hajrá Somorja!

FK NOVES - STK Fluminense Šamorín 0:2 (0:0)

Góllövők: 79. Evanilson, 90. Igor Juliao (11 m)

Sárga lapok: Zekucia, Huszárik - Bernardo, Fujak

Játékvezető: Martin Ďurčo

Az  STK felállítása : Hajdúch – Igor Juliao, Pončák, Ágh, Fujak – Mezovský – Šmehyl (46. Marić-Bjekić), Bernardo – Matheus Pato (46. Evanilson), Sabler (86. Pančík), Fernando Neto

Öröm

 

Somorjai gólöröm Iglón

(Forrás: FK Noves honlapja)

 

Copyright © 2024 Somorjai