Egy közösségteremtő művésztelep

Egy közösségteremtő művésztelep

Tizedik alkalommal tartották meg a Dunartcom művésztelepet, ahol a képzőművészek egy héten át alkottak. A zárókiállítás szeptember 8-ig látható a városi művelődési központban.

A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com

Mayer Évának a Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelep megalapításával az volt a célja, hogy közösséget építsen, és párbeszédet indítson a Duna-menti, kelet-közép-európai régió professzionális fiatal, tehetséges és elismert alkotói között. Azt vallja, hogy a rendszeres szakmai diskurzusok, a közös munkával eltöltött időszak a társadalmi identitás megerősítésén túl segíti a személyes és művészi öndefiníciót; a közös megjelenések, kiállítások pedig a régió kulturális szcénájába való beilleszkedést.
2011 óta évről évre különböző országokból, társadalmi berendezkedésből érkeznek ide alkotók, mégis könnyen kapcsolódnak egymáshoz, és az művésztelep az évi tematikájához. Kezdetben a kiállításokat a helyi, 12. századi román és gótikus kori református templomban szervezték, majd 2014 után a Korona Udvar Zenei Napok rendezvényeként mutatták be a barokk katolikus kolostor kerengőjében, idén már a Somorjai Városi Művelődési Központ kiállítótermében kapott otthont a tárlat. Eddig több mint ötven kulturális kísérőrendezvény valósult meg, amelyek mindegyike a művésztelep egyes tematikáinak mentén szerveződött: koncertek, irodalmi felolvasóestek, színházi előadások, szakmai prezentációk, gyermekfoglalkozások és kerekasztal-beszélgetések tették teljessé a programot. A helyi kiállítást követően a művésztelep gyűjtemé-nyébe kerülő anyagot a szervezők más hazai és külföldi galériákban, múzeumokban is bemutatják.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Diskusia