Magyar
Több mint ötven éve ismertem őt. Mindig meg akartam kérdezni tőle, vajon honnan származik, miért éppen városunkban telepedett le. De rendre elfelejtettem, mert ha találkoztunk, akkor vagy a feladatainkról beszéltünk, vagy pedig közös szerelmünkről, a fociról. Leginkább a helyi csapatok szerepléséről, eredményeiről és gondjairól. Nézem az STK Somorja honlapjáról átvett fotót, amelyen ő köszönti Löffler Dönci társaságában a nézőket és a játékosokat 1974 nyarán, amikor a klubunk fennállásának hatodik évtizedét ünnepelte.
Jómagam az ő kérésére bemondóként működtem közre a mindannyiunk számára emlékezetes ünnepségen.Ami az ő érdeme is volt, hiszen az újjászervezett egyesület egyik alapító tagjaként, fáradhatatlan titkáraként dolgozott, hosszú éveken keresztül. Pedáns emberként rendet tartott a klub adatbázisában, a tagság és a pártoló tagok listájában. Edzőként is segítette a tehetséges fiatalok fejlődését.
Közösségi embernek tartottuk, aki a helyi Önkéntes Tűzoltószervezet karnagyaként, illetve szervezőjeként ugyancsak múlhatatlan érdemeket szerzett. Emlékszem, milyen büszkén vezényelte bajtársait azon a teherautón is, amelyen május elsejének reggelén ébresztették a polgárokat.
Tavaly ősszel már megkezdte az idei tagsági díjak begyűjtését, törzshelyén, a klubhelyiség egyik sarkában. Akkor abban maradtunk, hogy márciusban a Dubnica elleni első idei hazai bajnokin találkozunk. Sajnos, a sors közbeszólt. Pista rövid betegség után eltávozott. És én már nem tudom végre megkérdezni, honnan érkezett Somorjára. De nem is lényeges, mert igazi somorjaiként hangyaszorgalommal csaknem az utolsó sóhajáig a helyi közösségeket éltette.
„Ismerkedés, búcsúzás, emlékezés“ -- írta nagyon régen Cicero. Ma délután háromkor búcsúzunk tőle a helyi temetőben. És több nemzedék fog emlékezni tiszteletet érdemlő munkásságára.
